Egy napom Benivel

8:00 - 8:30: Ébredés, öltözés, peluscsere. Aztán levonulunk a nappaliba.

8:30 - 9:00: Neki ilyenkor jár a mesenézés, anya pedig közben megcsinálja a reggelit, esetleg ha még van ideje, akkor bedob egy kávét is. Elmosogatok, ő pedig szépen reggelizik s közben Verdákat néz (uhh tudom, sz.r anya vagyok, ez van. :)) De legalább találtam végre egy olyan mesét ami leköti, ami érdekli. Mert neki a Bogyó és Babóca, Peppa Malac és egyéb társai hálistennek nem jönnek be. Látott már máshol s két másodpercen kívül oda se nézett.

9:00 -10:00: Jön a játékidő, ami általában változatos. Vagy mesét kell neki olvasni, akár egy órán keresztül is, vagy kicsit duplozunk, esetleg a golyópályával játszunk. Mostanában próbálom az önálló játékra rávenni, van hogy 20 percig működik is. akkor gyakorlatilag az összes zenélő játékát bekapcsolja, s játszik picit mindegyikkel, majd elkezd látványosan szenvedni. :) Ha jóidő van (ami mostanában nem volt) akkor kimegyünk az udvarra, s mindenkinek szabadprogram, miután anya egy bubifújót kivégzett :D

Forrás: saját

10:00 - 10:15: Tízórai, ami nálunk általában gyümi. Alma, banán, mostanában gránátalma, télen kb mindennap mandarin, amit a nagyfiú már egyedül pucol :)

10:15 - 11:30: Újabb játékidő, vagy elszaladunk a közeli boltba az ebédhez hozzávalót venni.

11:30 - 14:00: Alvásidő. Hacsak nem zavar be egy hidegfront, a kisbabám maga mondja, hogy tente s már húz ki a konyhába, hogy csináljam a tápszerét, amit lefekvéshez megiszik, majd befordul a fal felé s mire becsukom a szobája ajtaját, már alszik is.

14:00 - 14:30: Miután a cuki felébred peluscsere, ebéd, kis kedvencek titkos élete. :) Próbálom rászoktatni az egyedül ebédre, de nem ehet mindig krumplit meg tésztát, amit villára tud szúrni :D A rizzsel még elég nagy bajban vagy, így általában elvárja, hogy délben én etessem. Annak ellenére, hogy ezen kívül mindent egyedül eszik.

14:30 - 16:00: Kimegyünk a játszótérre, ahol ilyenkor még kevesen vannak, mert az ovisok csak 4 után jönnek, s mint az egyik ismerős csajtól megtudtam, kb minden környékbeli gyereke bölcsis.

16:00 - 16:15: Uzsiidő, ami vagy natúr joghurt, vagy túró almával :)

16:15 - 17:30: Újabb játék, míg apa haza nem ér. Közben Halász Judittal kínoz a gyerekem :D

17:30 - 18:00: Apa lerohanása, vacsikészítés. Közben táncizás, foci, fogócskázás :)

18:00 - 18:30: Vacsi egyedül, míg mi apával kicsit beszélgetünk, mi is történt a nap során.

18:30 - 19:30: Esti mese olvasás, az összes létező Tölgyerdő meséi, illetve a Pipp és Pollik :)

Forrás: saját

19:45 - 20:30: Indulás fürdeni, ami altatással együtt teljesen apa feladata, anya pedig addig felszámolja a káoszt, amit a gyerek napközben okozott :D

Femini Box Nyuszi kiadás

Paramami vs. lazanyu

Bár eredetileg a posztsorozat következő részét terveztem megírni, mégis az élet keresztülhúzta a számításaimat. Csütörtök délután megtörtént velem is az, ami minden szülő rémálma: Beni leesett a lépcsőn.

Mint minden szülői horrorsztori ez is úgy kezdődik, hogy egy percre nem figyeltem. Kimentem ugyanis a konyhába s ő pedig leesett a lépcső 8.fokáról. A héten egyáltalán nem volt a lépcső elbarikádozva mégsem akart egyedül felkommandózni. S igazából ötletem sincs mi történhetett, mert 100-ból 98-szor tökéletesen felmászik egyedül - csak akkor éppen ott vagyunk mögötte,  ha véletlenül elcsúszna vagy elhülyéskedné.

Ahogy meghallottam a nagy koppanást rohantam be, mire beértem persze már ordított, de nagyon ügyesen megfogta magát, hogy ne essen tovább, ugyanis az 5. lépcsőfokba két kézzel kapaszkodva találtam meg. A gyermek többi része pedig lógott lefelé. A fejét egyértelmű, hogy beütötte, mert egyből rettentő piros pukli lett rajta. Szegénykém nagyon sírt, bár utólag belegondolva, lehet inkább az ijedtségtől (mára még csak kék folt sincs a fején). Gyors nyugtatgatás, szeretgetés, puszilgatás után, felhívtam az apját, hogy mi legyen, hiszen még kocsim sincs, mit csináljak vele, hova vigyem?

Abban nagyjából biztos voltam, hogy agyrázkódást nem kapott, egyből sírt, nem hányt, nem ájult el, könnyen meg lehetett vígasztalni, ő pedig azt mondta döntsem el én, én látom, én vagyok vele, de ha kell rohan azonnal értünk. Azt gondolom ilyen helyzetekben tudok kellően racionális és higgadt lenni, úgyhogy felhívtam a gyerekorvost, a lelkem megnyugatása miatt is. Addigra Beni ült az ölemben evett egy fél banánt s be nem állt a szája. Kérdezte a doki, hogy lépcsőházban esett e el, meg hogy falépcső e, végül abban maradtunk, hogy 5-ig rendel szaladjak át vele, megnézi az a biztos.

Nagy kapkodásban, még cipőt is elfelejtettem ráadni, úgyhogy élmény volt oda-vissza cipelni :D Doki megnézte, de komolyan ott jobban ordított mint mikor a lépcsőről összeszedtem. Remélem hamarosan megbékél a dokinénivel, mert tiszta ciki :D Nyilván mondta, hogy 3 napig még figyelni kell, nem e lesz hirtelen aluszékony, vagy nem fog e hányni, de szerinte 1-2 kék folton kívül rendben lesz.

Fél óra múlva pedig már vígan homokozott a gyerek a kis barátaival a játszótéren.

Persze mindenki mondta, hogy ez a bárkivel megtörténhet, de azóta is rettentő lelkiismeretfurdalásom van. Hiszen ő az én kisbabám, nekem kellett volna rá vigyáznom. S oké, még ha akkorát nem is esett, mert ügyes, de lehetett volna ennél sokkal nagyobb baj. S bár a délutánt jól átvészeltem, estére a lelkem romokban hevert. Nagyon nehezen tudtam elaludni, éjjel órákat ébren voltam, rémálmaim voltak. Nem kívánom ezt az érzést senkinek.

Nem vagyok egy túl parázós lélek, a nagyszülők már rég ajjajoznak meg jajj miért nem viszem orvoshoz, mikor taknyos a gyerek (de láza nincs), de nem szeretem minden apró cseprő hülyeségért nyúzni a gyereket. Igyekszem a képességeihez mértem engedni amennyire lehet, hagyj menjen, hadd fedezzen fel új dolgokat. Nagy önkontroll kell pl. ahhoz is nekem, hogy ne akarjak mindig mindent megcsinálni helyette, hanem biztassam arra, hogy próbálja meg újra, újra és újra egészen addig míg nem sikerül. Viszont az feltűnt, hogy csütörtök óta sokkal, de sokkal többször szólok rá, hogy óvatosan, meg hogy vigyázzon magára.