Mostanában sok anyuka ismerősöm posztol FB-on okosságokat. Vagy mióta
gyerekem van, jobban feltűnnek ezek a cikkek? Nem tudom :) A minap egy
interjúra kaptam fel a fejem, ami
Dr. Bagdy Emőkével készült.
Nos, eddig azt gondoltam kötődően nevelem a gyermekem, illetve sok
olyan nevelési mintát látok, amire én azt mondom, hogy köszi én nem így
szeretném. Majd elolvastam a cikket, s úgy éreztem
szaranya vagyok, de a legjavából. Ugyanis a kötődő nevelés szent hármasa: a hordozás, az igény szerinti szoptatás és az együttalvás.
Nekünk ezekből kettő alapból kimaradt az életünkből, a harmadik is -
a hordozás
- is ad hoc jellegű, amikor praktikusabb, akkor nyilván a hátamra kötöm
én is, de amióta jár jobb szeret babakocsiból nézelődni. S miért
erőszakoljam rá, hogy szeretem ha velem van, ha neki már mások az
igényei.
Igény szerinti szoptatás: biztos
csodás dolog, biztos vannak olyan emberek, akiknek megy ez mint a
karikacsapás. Nekem úgy kellett szólnom a nővéreknek a kórházban, hogy
egyáltalán valaki mutassa már meg hogyan is kell, mit is csináljak. Én
nem kaphattam meg rögtön a gyerekemet, hogy mellre tehessem, engem még
fél óráig műtöttek, miközben őt odakinn lemosták megvizsgálták, hogy
minden rendben van e vele, majd elvitték a koraszülött intenzívre. Nekem
a szoptatásnak csak az árnyoldala jutott: mivel nem volt elég ereje
rendesen szopizni, ezért fejtem a tejet, ami gyakorlatilag egy
mókuskerékké alakult, egyre jobban stresszeltem magam, végül pedig a
maradék tejem is elapadt.
|
Forrás: saját |
Együttalvás: Az
együttalvás is nyilván olyan anyukáknak praktikus, akik tudják a
csecsemőjüket szoptatni, hiszen nem kell átvánszorogni a gyerekszobába,
kényelmesen el lehet látni a gyereket. Nekünk a pindúr már a kórházból
hazaérve a saját ágyában aludt s alszik azóta is. Egyszer nem fordult
meg a fejünkben, hogy magunk közé vegyük s nem csak azért, mert nem
férnénk el, hanem mert ő is annyira öntörvényű mint mi, s gyakorlatilag
első pillanattól kezdve magáénak érezte a kis kuckóját.
Aztán szerencsére szembejött
ez a cikk
s mondjuk azt kicsit megnyugodtam. Én sosem hagyom sírni a gyerekem. Ha
valamiért nem tud magától elaludni - 100ból mondjuk 2szer - akkor vagy
én vagy az apja segítünk neki. Ott vagyunk, vele vagyunk, énekelünk
neki, simizzük kicsit. Éjjel ha nem tud visszaaludni volt rá példa, hogy
ölben aludt el. Mégsem szokott rá arra, hogy "altassuk". Persze
mindenki kérdezgeti, hogy na átalussza e már az éjszakát, mintha ez
valaminek is a mértékegysége lenne... Én pedig - azt azért nem mondom,
hogy nagyon szívesen - de felkelek hozzá éjszakánként is, megetetem,
hiszen tudom, hogy egyszer meg fog érni az idegrendszere arra, hogy már
ne ébredjen, hogy át tudja aludni az éjszakát. Most még szüksége van
ránk, arra hogy hozzánk bújhasson este - ha már napközben nem éppen
bújós fajta :))
Nem mondom, hogy könnyű, de
mindenképpen megéri. Nem olvastam szakirodalom hegyeket a
gyereknevelésről, csak 1-2 könyvet, s persze tudom, hogy tanulható
dologról van szó. De nekem senki ne mondja azt, hogyha a gyereknek fáj a
foga s éjjel ébren van már 2 órája, mindig fel-felsír, pont mikor már
éppen elaludnál, akkor mindenki a legnagyobb türelemmel tud a gyereke
felé fordulni s hogy a türelmesség tanulható, mert az bullshit. Amúgy a
gyereknevelés a legjobb önismereti tréning. Eddig nekem is volt egy
"énképem", amit ezalatt a 15 hónap alatt Beni lényegesen átírt :) :D