Hosszú hétvége Billundban

A helyzet az, hogy idén még egyszer eljutunk egy kis mininyaralásra. Ami reményeink szerint nem csak a gyerekeknek lesz óriási élmény, de nekünk felnőtteknek is. Én már túráztatom most az idegeimet :D Lényeg a lényeg: szombat hajnalban irány Billund és a Legolaaaaaand :)

Az alábbi térképen azt látjátok, mik a tervek a picivel több mint nettó 3 napra. Legoland, Lego House, Legoland na meg egy kis Legoland is :D illetve van egy kis design bolt a lego House sarkán, amit mindenképp szeretnék megnézni, Beth Baun a neve azt hiszem.


Az egész utazás onnan jött, hogy szólt a barátunk van 4 repjegye mert a rokonai nem mennek, akarunk e menni. Nagy nehezen meg hánytuk vetettük a témát aztán jöhetett a repjegy átírásos mizéria. Szerintem a Ryanair ügyfèlszolgálaton 3 vagy 4 emberrel beszéltem mire valaki segíteni tudott érdemben. “Kicsit” voltam már csak ideg. Persze ennek simán mennie kellett volna online, de az nem ment sehogysem. Se telefonról, se többféle böngészőről. Kicsit aggódós, nem e sztrájkolnak majd újra, de követem az Utazómajmos csoportot ott írják ha gáz van.

A szállásunk a Lalandia Resortban lesz ami gyakorlatilag egy vizipark s egy elég menő apartman lesz a miénk a 3 napra. A recepción pedig tudunk majd lockert bérelni, így gyakorlatilag bevethetjük magunkat a lehető leghamarabb Legolandbe. 9-kor landolunk, 10-kor nyit a park s most online volt egy olyan lehetőség hogy egy napijegy áráért unlimited passt kapsz. Így nem kell azon gondolkodni mikorra kell napijegy mikor vegyük online vagy kuponnal (ezúton is kösziiii Gina).

Ez pedig egy lista így hogy már 90%-ban szobatiszta a gyerek, hogy mit is vigyünk magunkkal a nagy útra. Azt hiszem, mindent felírtam, így összerakni is könnyebb a cuccokat. Az egyetlen "neccesebb", hogy hajnal 4-kor indulunk itthonról. De remélem az, hogy együtt leszünk barátokkal, meg jön a nénikéje is majd segít a hangulatán. Illetve remélem a repülőn azért fog picikét aludni.

Ez pedig itt maga a Legoland térképe. Elvileg 5 olyan dolog van amire nem ülhet fel mert még kicsi. Hát kíváncsi leszek, hogy mi lesz a végén, mennyire mer majd jönni velünk, vagy csak beszabadulunk DuploLandbe aztán ott játszunk egész nap, míg az apjával majd felváltva kipróbáljuk a hullámvasutakat :D


A Facebookon látható pakolási szisztémát pedig még anno Youtuberól lestem el s túl jófej leszek, megosztom veletek is. :D  Az egyik bőröndben gyakorlatilag 3unk ruhája elfér, míg a másikban a "miegymás" a hátiban pedig az elektronikai kütyük. Illetve Beninek a pici Kankenjében a játékai vannak.

Legkirályabb pakolás








Gyerekjátékok egy 3 évesnek

Szóval a történetünk ott kezdődött, hogy mi is kipróbáltuk a gyerekkel a digitaldetoxot. Teljes rajzfilm megvonás nincs, de "lényegesen" kevesebbet néz, mint eddig. És bevált. Valójában nekem kellett megerőltetni magam, s kitalálni, mikor fogok pl főzni vagy mosogatni, mert bár még a főzést megoldjuk együtt, mosogatni a mai napig nem hagy. (Tudom, kell egy mosogatógép :D) Lényeg a lényeg, addig jutottunk, hogy a gyermek már ebédhez is azt szeretné, hogy olvassak neki. Igen, ez az egyik szuperklassz hozománya. Újra rákattant a könyvekre. Valalmelyik nap, míg melegítettem neki az ebédet, mondta, hogy szeretné, ha elolvasnám neki a Nyomozókutyát :) A meseolvasás kb másfél éves korától olyan volt, hogy én erőltettem. Szereti a könyveket, szereti lapozgatni, aztán ha sikerült végre valami "kedvére valót" venni, na akkor azt napi 80-szor. :D Így ez az állapot most nekem különösen boldogság :) Hogy magától hozza a kis könyveit, hogy de olvassak neki :)

Aztán a másik fejlődés, bár ez szerintem mesenézéstől független, hogy egyre többet eljátszik a saját kis világában. Vagy ha szüksége van, akkor is csak apróságokra. "Vegyem ki Mickeyt, mert beszorult" :D Például a fa vonat pályával egy délután elmolyolt, ami nála nagy szó. Dóri posztja adta az ötletet, hogy megmutassam mikkel is játszik manapság nálunk egy 3 éves.

Az apja szerint rengeteg játéka van, szerintem meg amíg jól el tudom pakolni (5 perc alatt őket), hogy ne éljünk állandó kupiban, addig tartható a helyzet. Nyilván ehhez az is kell, hogy folyamatosan szelektáljam mi az, amit már "kinőtt", ezeket pedig ha már nagyon babás, akkor bedobozolom, ha pedig még játszik vele, de már nem sokat, az megy a nagyszülőkhöz, náluk is tudjon mivel játszani. Na, de nézzük őket szép sorban.

 Puzzle

Hát azt kell, hogy mondjam, bármennyire is szeretném, hogy kirakózzon, még nem nagyon érzett rá. Van neki viszont kettő amit nagyon szeret. Egy Djecos, illetve egy Vilac. A Djecos kicsit trükkös is, mert össze kell "párosítani", nem egy klasszik kirakó. Ebből a Vilacból pedig a 6 darabos amit még "gond" nélkül össze tud rakni. Pedig van egy gyönyörű világtérképes kirakónk is, de az egyelőre még parkoló pályán van. Kb havonta egyszer kerülnek elő a kirakók, akkor viszont szívesen el van velük. Naponta biztos nem lenne kedve.
Forrás: saját
Forrás: saját

 LEGO

 Lego/Duplo nálunk gyakorlatilag egyre megy :) Napi szinten használatban van, s miután örököltünk egy fél papírzsáknyi Duplo szettet, elég durva házikókat tudunk építeni, amikbe aztán vagy a Duplo figurák költöznek be, vagy pedig a kis TsumTsumok, vérmérséklet szerint :) Junior szettekkel is játszik s az egyik Incredible szettet ő rakta össze (igaz az irányításommal, hogy mit hova tegyen), de nagyon büszke voltam rá :) Remélem a későbbiekben is megmarad a Lego szeretete s nagyon remélem, hogy a hétvégi 4 nap Billundban csak ráerősít erre nála :)
Forrás: saját

 Mickey Egér szettek

Tudom, tudom, műanyag játék, csak a természetessel játszon a gyerek, kirakunk neki az udvarra egy gumibelsőt aztán majd ellesz, mert az unatkozás fejleszti a képzelőerejét stbstb. De egyrészt szerintem a 3 év alatt ilyen klassz játékot még nem kapott, másrészt mivel szintén naponta használatban van, már most megérte az árát. Másrészt nálunk, ha ő elkezd unatkozni, annak az lesz a vége, hogy a véremet kiszívja, mire az apja hazaér :D Bár a játszóteret egyáltalán nem volt könnyű beszerezni, mert persze itthon nem kapható, de forgalomban sincs már pár éve. Szerencsére találtam egy anyukát Egerben, ami gyakorlatilag új állapotban árulta potom pénzért.
Forrás: saját

 Állati Szafari Figurák

 Ha már Mickey Egér, mikor tavaly megjelent az állati szafari nevű újság a gyerek egyből rákattant, s én pedig örültem, mert akkor azok a kis pár oldalas mesék visszahozták nála újra a meseolvasást. Azóta összegyűlt a kisebb állatkertre való s pont mostanában gondolkodtam el, hogy abbahagyom a vásárlást csak még megvárom Goofyt a szettbe, mert ő még hiánycikk :) De a kis figuráknak klasszul lehet pl Duplo állatkertet építeni vagy színesíteni velük a fa vonat várost.
Forrás: saját

 Fa vonat szett

 A legelső szettjét a LIDL-ből kapta anyukáméktól kb másfél évesen. Akkor nagyjából annyi érdekelte, hogy megy a vonat magától. :D Azóta kapott még 2 szettet, ami kompatibilis vele. Most talált rá arra, hogy mennyire jópofa is az, ha saját magának építget pályát, vagy ha én összeépítem neki "papír szerint". Igen, én vagyok Emmett a Lego movie-ből aki csak azt tudja megépíteni amit az összerakási mutat neki. :D
Forrás: saját

Kreatív dolgok

Bár fiú létére nem nagyon kellene hogy érdekeljék az ilyenek, de szerencsére festeni nagyon szeret, vagy kinn az udvaron krétázni, illetve az idei Apák napi ajándékot is saját kezüleg készítettük Sz-nak. Remélem valamicskét csak örökölt a kreativitásomból :)
Forrás: saját

 Kétoldalú tábla


 A másik ami telitalálat nála, de nem kerül minden nap terítékre, az a kétoldalú tábla. Ezen tanulta meg például a formákat illetve az ABC-t. S sokkal könnyebb, ha ennek a keretét firkálja össze, mintha mondjuk az asztalt kellene minden nap takarítani. Amúgy Fakopáncs egy tavalyi ajándékos posztban szintén szerepelt már. A fehér oldala mágneses, így nagyon jól kombinálható például a következő játékkal.

Forrás: saját

Djeco Mágneses állatkák

Azóta a macska másik tappancsa is meglett s akkora kancsal állatokat lehet belőle összerakni, eléggé fejleszti a gyerek kreativitását... :D Hihetetlen milyen torz lényeket képes alkotni :D Mondjuk a kétoldalú táblán jobban.

Forrás: saját

Szerepjátékok

Tavaly kapta Mikulásra ezeket a szétvágható gyümiket, s a mai napig azokkal főz. Kiszalad a konyhába, behozza a kis fehér edényeimet, belepakolja, hogy ő most főz nekem valami finomat :D Bár IKEA konyhára nem bírtam még az apját rábeszélni, de ha kinn vagyunk a kertben, eljátsza a műanyag házzal is mintha az lenne a konyha. Mondjuk az nem lenne rossz ha chef lenne belőle :D

Forrás: saját

Plan Toys pörgettyűk


Ez  mondjuk inkább az én kedvenc játékom mint az övé, de annyira imádom a Plan Toys játékait, hogy ne tovább. Ő meg imádja nézni, ahogy pörgetem őket. S bár próbálkozik nagyon megtanulni hogy kell, még nem olyan ügyes benne. Viszont fejleszti a kézügyességét az tuti.
Forrás: saját

 Tsum Tsum figurák

Minden gyereknél eljön szerintem, amikor kb kezébe való kis mütyűrökkel kezd el játszani. Hát Beninél itt vannak ezek a kis figurák, amiket a Tescoban vettem kiárusításkor kb 300forintért. S volt benne zacskónként 4 db. Imádja ha ilyen kis tornyokat építek belőle, amit aztán megpróbálhat kislabdákkal ledobni. Ha jól emlékszem, ezek voltam a tavalyi adventi naptárjában.
Forrás: saját

 Kisautók

 Szerintem minden fiúnál kisebb nagyobb mértékben, de eljön a naaaagy autókorszak. Érdekes, Beni örökölt az apjától egy táskányit, mégis azokkal játszik szívesen amiket ő maga kapott. Autóőrület odáig terjed, hogy több autómárkát ismer mint én. De nem ám simán Opel, vagy VolksWagen, hanem a típusát is megmondja, Astra, Touran.... Döbbenetes :D A felhúzós kinyithatósak persze a legnagyobb kedvencek. Szoktuk egymásnak tologatni a nappali két sarkában ülve, aztán röhögni nagyon, mikor totálisan másfelé mennek az autók mint szeretnénk.
Forrás: saját

Elektromos kisautó


Bármennyire is tiltakoztam ellene, a legnagyobb szerelem lett. Indítgatja, irányítja távirányítóval, jobban Y-ozik mint én. Hihetetlenül ügyesen vezeti. S közben rájöttem, hogy csak azért, mert azt gondolom, hogy sznob dolog, ne vegyem már el az örömét. Úgyhogy valahányszor kinn van a nagyiéknál krúzol vele. Arra leszek majd kíváncsi ha beüt a rosszidő, hogy fogja feldolgozni, hogy nem autózhat vele.
Forrás: saját
 S rengeteg olyan játék van, amit szeretnék neki venni. A Yogoplay oldalán vagyonokat el tudnék költeni, s ami nekem a legcsodásabb felfedezés volt: olyan tapéták vannak, hogy csak na :D Jah és persze a kerti játékai nincsenek lefotózva, de azok semmi extra: kisasztal, kisszék, műanyag ház, kagyló homokozó, nyáron medence :) Remélem volt benne nektek is pár hasznos tipp. Nálatok mivel játszanak a gyerekek?

Pici Piac Haul

 Lassan egy hete volt már hogy egy szuper fél napot töltöttünk Eszti barátnőmmel s ellátogattunk a Pici Piacra is. Ő először, én ki tudja hanyadjára :) Rengeteg szuper dolgot sikerült beszereznem, többek közt egy nagyon klassz Lilla Sellei övtáskást, Miffy nyuszis párnát (GIGALOVE), kaktuszos pólót Beninek, nyári sapit, hogy ne égjen le a feje, Soadyart Balcsis fülit iiiis. A képen rajta vannak még a Paperkrane cipő, ami szintén megérkezett illetve a Dear Sophie rendelésem is. Hamarosan ha minden jól megy lesznek újra ruhás posztok, hiszen rengeteg új márkát ismertem meg, szépek és színesek s imádnátok :)
Forrás: saját
Pici Piac után kiruccantunk még a lezárt Szabadság hidat megnézni illetve fotózgatni,s persze beszélgetni sokat-soka. Én reménykedtem benne azért, hogy Sz. nem siet annyira, de sajna igen, így picit rövidebbre sikerült a találkozó mint eredetileg terveztem, de így is nagyon jó volt. Erről és az instabarátságokról majd jön egy poszt, egész jól összeállt már a fejemben, de mivel elég nagy változások zajlanak körülöttünk csak legyen is rá időm :)
Forrás: saját


Szülinapi party egy 3 évesnek. Na és mit vegyünk neki?

 Szóval azt hiszem idén lesz először "tematikus" partyja a gyereknek. Na azért nagy terülj terülj asztalkámra nem kell gondolni, de a fő téma Mickey egér lesz :) Sütök majd idén is linzert, lehet összedobunk majd a babszival egy muffint is a Mickey-s cupcake-ekbe :) A meghívókat illetve girlandot már a héten "legyártottam", mert jövő hét nagy részén nyaralunk, lufikat már szereztem be, már csak az ajtódíszt illetve a tortadíszt kell megcsinálnom ha hazajöttünk. Meg persze majd bepácolni a húsokat szombatra. De elég komolyan elgondolkodtam, hogy rendelek külön héliumpalackot meg lufikat semmint bemenjek a dekor boltba s onnan rendeljem, mert tényleg horror.... Na ezt jövő héten majd kitalálom :) A tortát pedig holnap fogom rendezni majd.
Forrás: saját, Pinterest




Na de lássuk mivel lehet (szerintem :D) levenni egy háromévest a lábáról, vagyis miket fog kapni a kisherceg szülinapjára. Nagyiéktól névnap/gyereknap/szülinapra kapott egy elektromos autót, amit eleinte mi rettentően elleneztünk. Pedig utólag be kell látnom, hogy egy autómániásnak nincs is ennél jobb ajándék. Kb 2 nap múlva már egyedül vezette, sőt ma már szokott csak úgy a távirányítóval is játszani vele. Végülis, egy óriási távirányítós autónak is megfelel. Aztán kap a kertbe egy nay műanyag házikót, ami kellően szellős ahhoz, hogy a nagy melegben se legyen azért ezer fok benn. Kap könyveket (ovis, bilireszokós), Duplot, illetve két Mickey egeres szettet is (az egyiket csak használtan lehet kapni itthon, de találtam Egerben egy csodaszép állapotban lévőt, nagyon jó áron).
Forrás: amazon, líra, lego, tesco, elektromoskisautó
Szóval én már most nagyon váron a jövő hetet, úgy néz ki, hogy fotózkodni is eljutunk pénteken Ágival. Arra mondjuk még kíváncsi leszek :) S remélem lesz majd nagy öröm az ünnepelt részéről :)


Apák Napja 2018!

Az első apák napja, amire saját készítésű ajándékot alkottunk Sz-nak. Baromi büszke vagyok rá, pedig nem lett egy nagy etwas :D Még decemberben Beni kapott barátainktól ilyen ujjlenyomattal "rajzolni" könyvet, azt hívtuk segítségül, s nagyon jó bulinak bizonyult. Mellé gyorsan kellett egy kis törlőkendő (ami TÉNYLEG mindent lehoz), így még igazán koszosak sem lettünk. Ha picit jobban megtervezem előre, hogy milyen legyen a kép, még jobb lett volna, de így sem panaszkodom :) Sz. sem tette. A betűnyomdát még talán tavaly év vége felé vettem a LIDL-ben.
Forrás: saját

Mióta megvan nekünk Beni, nagyjából azóta ünnepeljük Apák Napját is, minden évben kapott Ő is és Apukám is valami apróságot. Mert ők is legalább annyira fontosak mint az anyák :)


Forrás: saját

Hurrá, Nyaralunk!

Szóval június végén elutazunk 4 napra Zánkára, így idén is próbálok valami egész klassz programokat kitalálni, hogy a csimóta is kellően lefáradjon s nekünk is kikapcsolódás legyen. A szállás megint elég jól sikerült, s azon röhögtem, hogy miután lefoglaltam másnap jött ki az idei Balatoni Gasztrotérkép, amin konkrétan a szállásunk is szerepel. Zárójelben annyit azért megjegyeznék, hogy hiába ír nekik az ember Instán, hogy ugyan mégis regéljenek már hol lehet ezt a csodát beszerezni, kb  0 válaszadás. Köszi, tényleg. Jófejek vagytok. Míg tavaly minden MOL kúton ott volt a Nagyon Balaton magazinban, idén kb úgy néztek rám a kúton, mint akinek valami baja van. :D

Átnéztem a tavalyi "pakolási listát" s azt hiszem idénre csinálok majd újat is :) Letölthető lesz majd az is :) De azért mások már az igényei egy félig szobatiszta gyereknek :) (Na de erről is írok majd, ha már teljesen túlvagyunk rajta - mármint a szobatisztasáról). Nagyon nagy reményeket fűzök amúgy ehhez a 4 naphoz, szerintem most először fogja igazán élvezni a Balatont s remélem a kirándulásokat is legalább annyira szereti majd, mint mi az apjával.

Forrás: Google Maps
Szóval Én úgy tervezem, hogy alvás idejének nagy részét utazással fogjuk tölteni, aztán a szálláshely elfoglalása után megnézzük a Hegyestű-Emberi Komédia-Szentékkállai Kőtenger háromszöget és szeretném beiktatni majd a Kővirág Éttermet vacsihoz.

2 teljes napot töltünk majd ott, így az egyik napot kirándulósra, a másikat pancsolósra tervezem. Jelenleg elég esősnek mutatja az időjárást, de ez is rengeteget fog még addig alakulni. A térképen amúgy láthatjátok a kirándulós nap fontosabb állomásait. Tapolcára nagyon szeretnék eljutni csónakázni, rengeteg embertől hallottam már hogy mennyire csodás, babagyerek meg szereti a várakat s tulajdonképp Szigliget nincs is annyira messze :) Nagyon kíváncsi leszek mi fog belőle összejönni, mégis azt gondolom tervezni azért jó :) Használhatjátok hozzá a We <3 Balaton utikönyvét is.


Természetesen update-eltem a pakolási listát is, reméljük nem fogunk semmit itthon hagyni, de azért nagy könnyebbség, hogy se kiságyat, se babakocsit nem kell vinnünk. Talán először mióta Beni velünk van, el fogunk normálisan férni az autóban :D


H&M X Mrs Mighetto

Az H&M első alkalommal kollaborál a Baba Exkluzív számára méghozzá egy svéd grafikussal Mrs. Mighettoval. A Mini Mighetto a Baby Exclusive kollekcióban és az otthoni dekorációnál jelenik majd meg. Kizárólag online lesz elérhető s 2018 június 14-én indul.

Rendkívül büszkék rá a Mrs Mighettonál, hogy részesei lehetnek a Baby Exclusive első designer együttműködésének. Azonnal érezték, hogy motívumaik kiválóan illeszkednek a jól bevált Baba Exkluzívos szín- és anyagvilághoz.

A kollekció különböző mintájú ruhákat tartalmaz mint például a kék felhős, poros rózsaszín vagy szürke Mighetto figurás. Része továbbá egy díszpárna és egy tárolódoboz is.. A méretek 50-től 104-ig terjednek. Európa nagy részén és az USÁ-ban elérhetőek ezek a csodák, persze országonként eltérő milyen ruhadarabokat lehet megvásárolni.

Forrás: Mrsmighetto.com



#FollowFriday


Ismét egy péntek, köszönjetek Rékának! :)

Mikor kezdtél komolyabban fotózással foglalkozni?
Túlzásnak érzem a "komolyabban fotózom" kifejezést, igazából amióta az első fényképkészítésre alkalmas küty (egy analóg kis fehér kodak gép) a kezembe akadt anno, azóta bőzen kattintgatok a magam örömére. Komolyabbat sosem terveztem és nem is tervezek.


Forrás: the_sphynx_and_the_prince

Mivel fotózol?
 99%-ban telefonnal készülnek a képeim, habár van egy jobbféle fényképezőgépem is - amit lusta vagyok használni, mert irtó nehéz, meg mi a bánat a sok beállítás rajta... :)

Mit használsz “utómunkára”?
Az Insta posztjaimhoz régóta VSCO-t használok, sokáig volt is egy kedvenc preset-em (HB1), amit kicsit ugyan megdolgoztam, hogy összhangban legyenek a fotóim a profilomon - életem minden területén nagyon érzékeny a szemem az esztétikára, teljesen kivagyok, ha valami "nem tetszik". :D Újabban viszont natúran hagyom sok képem, mert úgy tetszik...lehet a korral jár...

Forrás: the_sphynx_and_the_prince
Mi volt az első posztod instán?
Lassan 2000 posztnál járok, így visszapörgettem a képeket, és első képből több is van, úgy látszik 2013 augusztusában kapásból 10 képet is feltöltöttem (többségében az akkortájt született kifiamról).
Forrás: the_sphynx_and_the_prince
 Mi a kedvenc fotótémád?
 Kedvenc téma természetesen a gyerek meg a macskagyerekek. Ja és a növény babáim.

Mi az a követőbázis amit szeretnél elérni? S mi az amit reálisnak tartasz?
 Jaj újabban nagyon sok nekem ez a követős történet... Sosem követtem, csak olyanokat, akiktől vagy inspirálódok, vagy valamiért irtó szimpik, és szívesen látok bele életük egy pici szeletébe, velük örülök, velük szomorkodom, ha lehet ilyet mondani. Amit viszont nem bírok elviselni, vagy legalábbis irtóra kiakaszt, amikor valaki bekövet addig, míg visszajelölöd, majd el is tűnik - minek??? Jó, nyilván megvannak a miértjei, de nekem azért furcsa ez a viselkedés, még az online térben is.

Ha megkeresne egy cég, hogy szeretne rajtad keresztül reklámozni belemennél? Esetleg történt már ilyen?
Mikor Vince kisebb volt, volt pár felkérésünk, aminek nagyon örültünk, többségében ruhát "reklámoztunk" - azért idézőjelben, mert egyébként is szívesen hordtuk volna őket, mivel itthon még mindig gyerekcipőben jár a gyermek divat sajnos. Kisfiam nyáron tölti az 5. életévét, és az eddig kedvelt márkáktól már nem igazán tudunk mit beszerezni méretben. Mondjuk most már nem is nagyon tudnánk reklámozni, mivel Vince egyre érzékenyebb arra, ha fotózom, engedélyt is kell már rá kérnem - és jogosan!

Milyen típusú profilokat követsz?
Kreatív embereket.
Kedveseket.
Hasonszőrűeket.
Forrás: the_sphynx_and_the_prince


Van e valami követőszerzési “módszered” vagy csak hagyod hogy a képeid magukért beszéljenek?
Hiszek abban, hogy minden okkal történik - aki kíváncsi rám/ránk, úgyis megtalál. Néha azért használok populárisabb hashtag-eket, leginkább olyan posztokhoz, amikre büszke vagyok (például a növényeim), vagy mondjuk magyar kézműves termékeknél, mert ami jó, az jó, menjen csak a híre.

Van saját hashtag-ed?
Rengeteg saját hashtag-em van a rengeteg fotó miatt. Hiszen annyi fantasztikus emléket összegyűjtöttem már itt! Vissza tudom keresni a szülinapokat, a kedvenc pillanatokat, a legjobban sikerült képeket, a mérföldköveket.

Tavaszi bakancslista - és az a pici ami teljesült belőle :)

Bár nagyon szépen összeraktam a kis listámat tavaszra, kihagytam a számításból, hogy Sz.-nak éves zárás van így a 3-ból egy komplett hónap kiesett a megvalósításra. Illetve az autónk, amiben van klassz légkondi s nem sül meg benne senki, a gyerek sem, az bizony folyamatos felújításon esik át, így a hosszabb kirándulások kiestek. Pipp és Pollira pedig tényleg képtelenség jegyet kapni :( De azért remélem egyszer sikerül majd eljutni a gyerekkel.

Forrás: saját
Cserébe volt nagyon klassz névnapi party-ja a nem is olyan csöpp gyereknek, főztem májat, ami mindenkinek ízlett szerencsére :) Szerintem ez volt az első olyan húsvét, ami tényleg s igazán élvezett, tojáskereséssel, rokonlátogatással együtt. Kidekoráltuk a teraszt, meg kicsit a házat is.

Egerben sikerült meglátogatni a Stühmer cukit, ahol naaaaagyon (túl)finom sütiket ettünk, megnéztük az egri várat, ahol Benit leginkább az ágyúk kerekei kötötték le, amit szerinte lehet vezetni :) A MAcok étteremről pedig csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nem elég, hogy volt gyerekmenü, több etetőszék, pelenkázási lehetőség, a design is iszonyat menő, és az adagok is meg maga a kaja is Huhhhhhhh, több mint finom. Viszont érdemes előre asztalt foglalni, ha valaki oda szeretne bejutni, mert (főleg nyáron, hétvégén) tuti mindig teltház lesz.

Forrás: saját
Sakura-Ünnepre már csak tesómmal meg unokaöcsémmel tudtam eljutni, meg persze Benivel. Szeretem, hogy szeret a természetben lenni. A Füvészkertbe pedig el kell együtt is mennünk majd aaaannnyira jó :) A Pálmaház is, meg minden :) Kicsit hűvös volt ugyan mikor mentünk, de a kicsik is legalább annyira élvezték, mint mi felnőttek.


Forrás: saját
Viszont cserébe az elmaradt programok helyett ültettünk virágot (mert már csak rózsaszín ibolyánk nem volt, de mamiéktól tudtunk azt is hozni :)) Illetve volt egy random poroszlói ökocentrumos látogatásunk is. Na akkor rájöttünk, hogy tényleg meg kell várni, míg Sz. kocsija elkészül, mert légkondi nélkül még nekünk felnőtteknek is kínszenvedés egy 40 perces út is, nem hogy egy 3 évesnek.

Úgyhogy én azt mondom: csináljatok minél több programot a gyerekkel, legyen az egy "szimpla" horgászat, vagy valami közeli városban egy kis fagyizás. Ezek az emlékek fogják különlegessé tenni a gyerekkorukat.

#FollowFriday

Következő interjúalanyom Anett, akit akár "instamami" témában is interjúvolhattam volna, nem csak vloggertémában, annyira szeretem a képeit is :) Egyúttal ő az utolsó vlogger is ebben a soorzatban. Fogadjátok szeretettel.

- Mióta vlogolsz?
Az első videómat 2016 novemberében töltöttem fel, ez egy öniróniát sem nélkülöző kis szösszenet volt az anyaságról.

- Mi a célod a videózással?
Amikor anyuka lettem eléggé egyedül éreztem magam a gondolataimmal, a környezetemben akkor még kevés családos barátom, ismerősöm volt. Nekem nagyon jól esett az a néhány,- főleg külföldi akkor még- családi YouTube csatorna, ahol olyan tartalommal találkoztam, ami segített megválaszolni a fel nem tett kérdéseimet. Szerettem volna ezt a jó érzést visszaadni, reméltem, hogy valakinek ugyanígy hasznos lehet az, ahogy én látom a világot. Emellett mindig is vizuális formában dolgoztam fel az engem ért hatásokat, imádok fotózni, felvételeket készíteni, ezeket zenére összevágni. A videókészítés hihetetlenül kikapcsol, flowba kerülök, nagyon jó szórakozás és önkifejező hobbi is.

- Melyik videód volt közönségkedvenc?
A Karácsony mint téma úgy tűnik viszi a pálmát, a "Karácsonyi DIY babafotózás otthon, mobillal" és a "Mit vettem Karácsonyra a 2 éves kisfiamnak?" a legtöbbet lejátszott videóim eddig.


- S melyik volt számodra nagyon kedves?
Az Oslo Vlogot imádtam készíteni. Szülinapomra kaptam a repülőjegyet, a kislányommal a pocakomban repültem el a barátaimhoz a norvég fővárosba. Rengeteget új élmény ért, élveztem, hogy mindezt feldolgozhatom vlog formában is.


- Mennyi követőt tartasz reálisnak? Mi a cél?
Egyelőre a tartalomgyártásra koncentrálok, a ritka és rendszertelen feltöltés nem épp ideális követőszámnövelő kombináció. Egyszer talán lesz ezer feliratkozóm, akkor az biztosan nagyon jól fog esni. :)

- Ossz meg 5 random dolgot magadról!
  • Szeretek sütit sütni, ha jobb kedvre derülnék mindig készítek valamit.
  • Kézmosás mániám van, nem kényszeresen, de az átlagnál eggyel többször kérdezem meg magamtól és másoktól: Megmostad a kezedet? :)
  • Scifi, fantasy, misztikus filmek, minden jöhet.
  • A jóga fontos része lett az életemnek, a második várandóságom után ez a mozgásforma segít, hogy azt érezzem jó újra a bőrömben lenni.
  • Állandóan rengeteg tervem van, mindig agyalok valamin, sosem unatkozom, pedig lehet, néha jól esne. :)

- Sosem gondoltál blogoláson?
Szerintem gondolataimat egyszerűbben át tudom adni képekben, amikor írok állandóan átfogalmazom, elkalandozok, kitörlöm, újrafogalmazom, bizonytalanabb vagyok, hogy át tudom-e adni az üzenetet, úgy, ahogy szeretném. Egyelőre nem tervezek komolyabb blogot, inkább másokét olvasom. :)

- Ki a kedvenc youtubered?
Erre nincs rövid válaszom és nem tudok egy csatornát kiemelni. Alapvetően azokat a youtubereket szeretem, akiknek a videóiban van munka, ilyen például a The Michalaks. Ha videókészítésről, fényképezésről szeretnék többet tudni Peter McKinnon, Matti Haapoja vagy a Mango Street videóit nézem. Minőségi lifestyle vonalon Hey Julie és Fatimapanka a kedvencem ill. Rimóczi Zsófi csatornája szintén nagyon tetszik. A virtuális térben megismerkedtem Verussal (Kisnagy Kaland) ill. Petrával (Bogyó és bandája), kedvelem, amit a világról gondolnak, az ő videóikat is mindig megnézem.

Amennyiben szeretnétek még vlogger-interjúkat olvasni, kérlek adjatok ötleteket kiket keressek meg. Köszi :)

#FollowFriday

Következő interjú alanyom Menyhárt Ani, aki olyan storytelling-et tol minden egyes képénél, hogy hashtag se kell, elgondolkodom, és még sokáig "bennem marad" vizuálisan. Nagyon szeretem a látásmódját s hihetetlen profizmussal készíti - szerintem - a képeit :)


Mikor kezdtél komolyabban fotózással foglalkozni?
Hát mindig is szerettem. Gyerekként is, kamaszként és a gyerekek után meg főleg.  (Apukám is fotózott, mikor gyerek voltam. Emlékszem mikor nem mehettünk be a fürdőszobába, mert az volt a sötétkamra.) Komolyabban 2 éve tavasszal kezdtem el. Akkor valahogy beszippantott az insta, sok remek fotóst kezdtem el követni és rengeteg inspirációt kaptam tőlük. Soha nem a legmenőbb, legjobb képekhez akartam felérni, mindig csak egy kicsit akartam jobb képet. És mikor az sikerült, akkor az vitt, és motivált tovább. Megismertem lassan a fotózás szentháromságot és azóta csak manuálban fotózom.
Forrás: Menyhárt Ani
Mivel fotózol?
Először 2 éve egy Nikon D40-el kezdtem, 2010-ben az esküvőkor kaptuk. Aztán egy éve nekiütöttem a hintának és vége lett. Akkor elkértem a sógornőm gépét, egy Nikon D80-at. Nagyon furcsa volt, nehezebb súlyra és bonyolultabb is. Megszenvedtem. Szerintem a képeimen is látszott :) Azon volt egy zoomos objektív és azt cserélgettem a két házon. Ha otthon voltunk a nagyobbra tettem, ha mentünk akkor a kicsire. Aztán a sok cserélgetésben megsérült a menet és itt maradtam objektív nélkül. Akkor a párom beszélt rá, hogy vegyünk új obit, úgysem vettünk nekem semmit mióta itthon ülök a kölykökkel. Újra egy zoomos obi jött, 80 ezer volt. Erre azóta vigyázok mint a szemem fényére. És most a szülinapomra vettem újra egy pici gépet, Nikon D5600 és egy fix 30-as lencsét. Most ezeket váltogatom.

Mit használsz “utómunkára”?
Hát ebben azért nem vagyok egy master. Nincs photoshopom, nem is értek hozzá. Én csak a telefonon szerkesztek, mert a gép elé 2 gyerek mellett csak éjjel érek oda. Szóval instán főleg, meg fél éve kezdtem el Lightroomozni, de azt is csak telefonos appon. VSCO-val is próbálkozom kb november óta de az szerintem kicsit lerontja a kép minőségét.
Forrás: Menyhárt Ani
Mi volt az első posztod instán?
Kettőt tettem fel elsőre. Az egyik Peti és a tyúkok a dédinél, a másik meg Petya és a pipitérmező. Azt hiszem a virág szenvedélyem már itt is ki akart törni :) 2014 májusában volt ez.
Forrás: Menyhárt Ani

Mi a kedvenc fotótémád?
Természetesen a gyerekek. Ez az egész inkább az emlékek megőrzése miatt indult nálam, meg hiányzott, hogy alkossak valamit, amíg itthon ülök gyesen. És persze a virágok. Nincs olyan nap, hogy ne piszkáljam a kertet. :D Nem szeretek nyáron 4 napnál tovább nyaralni, mert félek, a szomszéd nem törődik kellően a növényeimmel :D Megőrjítem kicsit a családot a folytonos új bokrokkal, virágokkal, amiket innen-onnan kéregetek :) Imádok sziluettet és reflekciót is fotózni.
Mi az a követőbázis amit szeretnél elérni? S mi az amit reálisnak tartasz?
Ezen még sose gondolkodtam eddig.  Talán mert a követések olyan bizonytalanok. Van, akinek van 1000 követője aztán csak 70-80 like-ja képenként. És van olyan akinek 350 követő mellett is 100 like körül mozog minden képe. Egy éve én is letiltottam minden reklámoldalt meg a 2000 feletti embereket követőket, hogy reálisabb képet kapjak arról, hogy valóban kik is követnek. Erre egy ideje nincs időm, de hasznos volt. Szóval nincs cél, inkább azt szeretném, ha meg tudnám tartani azt, aki követ, és tényleg érdekes maradjak (ez a legnehezebb szerintem :)).

Ha megkeresne egy cég, hogy szeretne rajtad keresztül reklámozni belemennél? Esetleg történt már ilyen?
Nem szeretném. Akik csinálják, azoknál is borzasztó erőltetett :D Egyszer volt rá példa, hogy más instamamikkal belementünk egy játék reklámozásába, az még belefért, mert tényleg tetszett és nem volt nagy meló, de azért éreztem a nyomást, hogy határidőre valami jót le kell tenni az asztalra. Na ezt nem akarom érezni, mikor fotózom :) Most ha valami nem úgy sikerül az megy a családi albumba és kész. Lesz új nap és lesz új lehetőség.
Forrás: Menyhárt Ani
Milyen típusú profilokat követsz? 
Mindent, ami tetszik és ez nagyon vegyes. Tájképfotósok, növényfotósok, makrósok, utazó családok, és persze kedves külföldi és magyar anyukák. Nem vagyok rá büszke, de simán kikövetek valakit, ha számomra unalmas. Nem kevés időt tud elvenni az ember életéből, hogy folyton csekkolja a fejleményeket, így tényleg csak azt nézem, akiket érdemes. Pár példa a sokszínűségre: dawngraves -egy kanadai csaj. Sok távoli kép, mogorva színek. De tetszik :) hannahargyle - Hát itt nincs mit mondanom. Szuper képek (szerintem főleg telefonos) és virágok, gyönyörű házak, ahh... seasalt.and.evergreens - Micsoda kinti képek! Olyan helyen amiről én csak álmodozom. vera_schilly - olyan kevés fénnyel dolgozik, kis kontraszttal és mégis micsoda képek <3 poppyloveyou - vsco,flatlay...nem az én stílusom, de <3 annabradleyphotography - Az egyik legjobb FF-esem. Mert mondanom sem kell, ha lehetne csinálnék egy csak fekete-fehér oldalt is magamnak. zsofistein - A legjobb magyar :) jannelford - Csak ennyit mondok: virágok <3 shuhei34 - Japán :) staceys_vision - Makrós. Csodaszép! MIND!!! :)

Van e valami követőszerzési “módszered” vagy csak hagyod hogy a képeid magukért beszéljenek?
Követőszerző nincs. Inkább követő megtartó. :) Szeretem elolvasni ki mit ír, és persze igyekszem hozzászólni is, ha van mit. :) Ezért írtam, hogy inkább meg kell próbálni érdekesnek és változatosnak maradni. Hát nekem kb ez a módszerem. Persze nem mindig sikerül újat mutatni és van, hogy teljesen kiábrándulok és kell egy pár nap szünet. :) Szóval inkább a kép beszéljen magáért típus vagyok.
Forrás: Menyhárt Ani
Van saját hashtag-ed?
Nincs. De nagyon klassznak tartom ha valaki tényleg ra van kattanva egy témára és ahhoz kreál egyet :) Jó ötlet abszolút.