Ma 10:00-tól lehet rendelni Magyarország új meglepiboxát, mely kézműves termékeket fog tartalmazni, Hello Bébi néven fut, ugye tudjátok miről van szó? Hát persze, hogy a Femini Boxról. Rendelni a feminibox@gmail.com-on tudtok. Nagyon izgulok, rég kellett már meglepi boxot rendelnem (mivel a MommyMiára előfizető vagyok, így azt mindig háttérből szemlélem). S valamiért úgy érzem, hogy lehet lecsúszok a cukiságokról, pedig nagyon nem szeretnék.S minden adott: e-mail előkészítve, már csak a küldés gombra kell rányomnom, Beni alszik kb 10 perce, úgyhogy még fog egy bő órát :)
Másik újdonság, amiről írni akartam, hogy hasonló kézműves cukiságokból álló dobozt készít majd a MommyMia csapat is, legalábbis pár napja ezt a hírt hozták Facebook-oldalukon. Ők a PiciPiacos tervezőktől fognak szelektálni egy dobozra valót, azt hiszem arra is mindenképp be kell neveznem majd. (Remélem nem akkor lesz a rendelési időszak, amikor nyaralunk, mert akkor dobok egy hátast :))
Illetve 10 napja tart már egy júliusi fotókihívásos pályázatuk, melyhez ha még nem tettétek itt tudtok csatlakozni. Amint vége lesz júliusnak, szerintem hozok majd egy posztot a júliusi képekkel :) Minden nap más téma, ma épp homok (amit én kifejezetten gyűlölök, hacsak nem tengerpartról van szó :D) De pont az a lényege, hogy legyünk kreatívak - én biztos,hogy nem fogok homokozós gyerekről fotót posztolni :) S annyira jó nézegetni a többi mami képeit is, hogy ki mennyire szabadon értelmezi az adott napi témát :)
About
Évi vagyok s mióta megszületett a kisfiam terveztem a blog indítását, de csak 10 hónappal késobb jött el a végso lökés, hogy el is indítsak egyet. Célom, hogy megismertessek veletek olyan programlehetoségeket, termékeket - itthonit és külföldit egyaránt - melyek kifejezetten jók a babáknak. Mert tartom, hogy mi alakítjuk az elso idoszakban a szokásait, s leginkább rajtunk múlik, hogy milyen felnott válik majd belolük.
Akiket olvasok
Popular Posts
-
Így rászántam magam végre, hogy megírjam a szülés körülményeit, persze már erőteljesen cenzúrázott formában. Aki még esetleg nem szült, az...
-
Amikor tavasszal valamelyik instamaminál megláttam a Mesés Sütik sorozatot, már akkor tudtam, hogy nekem erre le kell csapnom. Sőt, már ak...
-
Janka cuki pantallóival az első Pici Piacon találkoztam, s már akkor annyira beleszerettem, hogy azonnal vettem Beninek 2-t 3-6 hónapos mére...
-
Gyűjtögettem ötleteket, milyen is legyen a kisfiunk első szülinapja. Pinterest igen jó barát, nagyon jól lehet inspirálódni, akár lakberende...
-
Bár a nagy többség már kedden megkapta a dobozt - s ha nem délután 2-3 közé írták volna a tervezett kézbesítést, már én is örülhettem volna...
-
Szerintem a lehető legjobban döntöttem, amikor az első verzióját rendeltem meg. Hihetetlen nagy ugrás volt nekem az előző Bébi Edition után....
-
Pár hete Nagy Mónival, az anyaparadicsom.hu tulajdonosával beszélgettem át egy klassz délelőttöt a fenntartható életmódról, illetve a minősé...
-
Hát én annyira nem akartam ezt a bejegyzést akartam megírni, de muszáj vagyok. Fene se tudja hogy, meggyőztem magam, hogy már pedig nekünk k...
-
Hú, nagyon nehezen fogtam neki megírni ezt a bejegyzést, pedig mikor kiderült, hogy ismét várandós vagyok már előre elterveztem, hogy azért...
-
Sorozatunk záró akkordjaként megírom, hogyan telik egy napom, ha a nagyszülők vigyáznak a porontyra. Szokásosan kel 8:00-8:30 között, megr...
Site Categories
Blog Archive
-
2017
(56)
- december (1)
- november (1)
- október (5)
- szeptember (6)
- augusztus (2)
- július (3)
- június (2)
- április (3)
- március (6)
- február (16)
- január (11)
-
2016
(143)
- december (10)
- november (12)
- október (13)
- szeptember (14)
- augusztus (23)
-
július
(17)
- #benigardrobja
- Femini Box - Hello Bébi edition
- #benigardrobja
- Hasznos holmik
- #benigardrobja
- Insta mamik
- Szeptemberi programajánlók
- #benigardrobja
- Múlt pénteki beszerzések
- #benigardrobja
- Achtung! Achtung!
- #benigardrobja
- Beau LOves
- #benigardrobja
- Trónok harca #anyaido
- Szülinapi buli egy csoda egyévesnek
- #benigardrobja
- június (27)
- május (25)
- április (2)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése