Néha nem értem az embereket...

Alapszituáció: egyik nagyon kedves kolléganőm terhes. Viszonylag az elején tart s szegény felháborodva írt nekem a múlt héten, hogy egy közös ismerősünk kb lecseszte, hogy már most milyen kövér, mi lesz így vele a 9. hónapra. Én ezen úúúúgy felcsesztem magam, hogy szívem szerint azonnal elbeszélgettem volna vele, hogy azért álljon már meg a menet. Egyrészt tapintatlanság s bunkóság ilyet mondani egy kismamának, másrészt nem mindenki egyforma alkatilag. Van aki már attól hízik ha ránéz egy csokira, más meg a 9. hónap végére is csak úgy néz ki mintha lenyelt volna egy meggymagot. Ő volt az, aki mikor Benit vártuk kérdés nélkül valahányszor találkoztunk elkezdte simogatni a hasam. S mikor szóvá tettem, hogy én ennek nem annyira örülök, még ő volt megsértődve.

Szegényt próbáltam felkészíteni, hogy ennél csak rosszabb jön. Mindenki hozza a kéretlen tanácsait, hogy kinek mi vált be, kinek milyen volt a szülése, s nekem is le kellett állítanom magam, mert azt vettem észre, hogy akaratlanul is jönnek az emlékek, hogy milyen volt terhesnek lenni :D Hogy én nem nagyon hánytam, cserébe egész nap rosszul voltam. Szóval ha van kismama ismerősötök, please-please NE adjatok nekik tanácsot, maximum ha kér. Kéretlenre úgyis ott lesz a család, a szomszédnéni s egyéb fiatal rokon, aki szült. Hadd éljék meg ők is a terhességet úgy, ahogy szeretnék. Nem kell őket jobbnál jobb kérdésekkel bombázni: Fiú lesz vagy lány? Mennyit híztál? Terveztétek? S ezek még csak a legközhelyesebb kérdések. Mivel ekörül forog most úgyis minden gondolatuk, ha akarják úgyis elmondják maguktól. Egy hogy vagy? Hogy bírod?-nak sokkal jobban örülnek :)

Nektek mi volt a legidegesítőbb kérdés/szokás a terhesség alatt, amitől már falra másztatok, de nem igazán tettétek szóvá?