Harmadik trimeszter - második gyerek

Ha már az eddigi útról írtam külön bejegyzéseket (1., 2.) úgy fair, ha a végjáték sem marad ki. Bár talán ez lesz életem legnehezebb bejegyzése. Viszont azt veszem észre, hogy az írás sok mindenben segít, szóval hajrá.

Egy ideig minden haladt a megszokott mederben, minden este szúrtam magam véralvadásgátlóval, októberben visszamentem a hematológushoz is, aki akkor azt mondta minden a legnagyobb rendben. (s ami nekem pl azóta furcsa, hogy nem szólt róla, hogy maga ez az állapot akár HELLP-szindrómához is vezethet, erről akkor olvastam, mikor a debreceni kismama meghalt miután életet adott a hármas ikreknek.) November 6-án újabb kontroll a védőnőnél, s nem hogy híztam volna, fogytam 1 kilót. Mivel Beni akkor már rettentően matrica volt s nem igazán értette miért nem tudom felvenni őt, úgy gondoltam, hogy az idegtől fogyok. Nem tudom, hogy akkor ez már lehetett e bárminek az előjele. Néztünk szívhangot, november 16-ára volt jelenésem az első NST-re, az utolsó ultrahangra, estére pedig a dokimhoz.

November 15-én délután némi barnás váladék távozott belőlem, ami miatt riadtan hívtam fel a dokimat, ő azt mondta, hogy próbáljak megnyugodni, meg pihenni sokat, másnap reggel úgyis megyek NST-re bejön s megnézzük mivan. Benit elvitték délután a nagyszülők, hogy ott aludjon, én meg tudjak pihenni. Viszont estére olyan fájdalmaim lettek, hogy nem bírtam elaludni se, így Sz-val olyan 11 körül bevánszorogtunk a szülészetre cuccokkal, mindennel együtt. Aznap töltöttem a 36. hetet. Alapvetően természetes és apás szülésre készültünk, mert a dokim abszolút VBAC párti.

Felvettek az osztályra ötperces fájásokkal, s hiába próbálta a szülésznő 1 órán keresztül már vagy a 3. géppel keresni a babszi szívhangját. Nem volt. Felkeltette az ügyeletes orvost, aki még akkor megcsinálta az ultrahangot, de ő sem talált szívhangot. Mert már nem volt. Mint utóbb kiderült a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Sz. addig kinn ült az előtérben, míg vizsgáltak s csak azután jöhetett már be hozzám, mikor már a kórlapomat írták.A hidegzuhany után viszonylag gyorsan elkezdtek pörögni az események, ő hazament egy táskával, amire nem volt benn szükségünk, benne minden babaholmival. El kellett döntenünk (döntenem), hogy megszülöm e a kisbabát természetes úton vagy - mivel az előzményeim között már szerepelt a Benivel való császár - megcsászározzanak e ismét. Gyakorlatilag egy tizedmásodperc alatt mondtam azt, hogy legyen császár. S akkor még az ügyeletes fel se vázolta, hogy oxitocinnal is alsó hangon vajúdtam volna 24 órát, úgy hogy közben a baba már nem tudja segíteni a világrajövetelét.

Forrás: saját
Ma sem döntenék másképp még akkor sem, ha így már esélyem sincs megtapasztalni a természetes úton való szülést. A hajnali órák már a műtétre való felkészítéssel  teltek, Sz. az idő nagy részében ott lehetett velem, s valamikor 6-7 között megérkezett a dokim is. 7-kor toltak is be a műtőbe, most nem kellett az altatóorvosra órákat várni, nem szúrtak meg kétszer, elsőre ment minden simán. Valami nyugtatót viszont tuti, hogy kaphattam, mert a műtét nagy részét kb átaludtam, a végére ébredtem fel, mikor már varrtak össze.

Áttoltak a megfigyelőbe, ott is végig velem lehetett Sz., mikor nagy nehezen elaludtam, akkor hazament ő is pár órára, hogy összeszedje magát. Kértünk egy különszobát, ahol végül két éjszakát töltöttünk (első éjjel benn aludt velem ő is). Szombat délelőtt végül hazaengedtek, s bő egy hét múlva kellett varratszedésre mennem.

Az azóta eltelt 3 hónapban nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna eszembe, mégis miközben gépelem ezeket a sorokat, potyognak a könnyeim. Rettentő közhely, de az idő tényleg segít. Én mondtam a családban is, hogy akivel csak találkoznak s tudták, hogy terhes voltam, mondják el, mert én képtelen lennék.

Kaptam a jobbnál jobb tanácsokat, hogy örüljek, hogy ott van legalább Beni. Hogy van, akinek talán sosem lehet gyereke, meg hogy majd az idő segít. Valószínűleg pont azért nem roppantunk bele lelkileg, mert van egy kis 2,5 éves az életünkben akiért felelősséggel tartozunk. Aki nem tehet semmiről s aki az elsőszülöttünk. Illetve hát rengeteg volt a műtét után is a tennivaló. Egyeztetni a munkahelyemmel, hogy akkor most mi a következő lépés, elintézni a temetést (ezt Sz. még azalatt az idő alatt elintézte, míg benn feküdtem, mert 20. hét után törvényileg kötelező temetni s amiért nem lehetek neki elég hálás míg élek), elintézni, hogy míg én a császárból lábadozom legyen aki vigyáz Benire, varratszedésre menni, s gyógyulni.

Viszont: a történtek ellenére nem változott az a meggyőződésünk, hogy szeretnénk Beninek kistestvért. Nem mondom, hogy nem fogom a következő terhességet végig stresszelni, de akkor sem akarjuk, hogy Beni egykeként nőjön fel. 2 császár után a dokim azt mondta várjunk egy évet azzal, hogy teherbe essek, így ha lejár a 3 év, amit Benivel itthon tölthetek megyek vissza dolgozni. Meglátjuk majd azt is, hogy az milyen hatással lesz rám.

Szóval nem azért írtam le, hogy sajnáljatok, hanem ha esetleg valaki még nem hallotta volna ilyen vagy olyan fórumon, illetve azért, mert nekem ez segít. Védőnéni is kérdezte rögtön mikor vittem be hozzá a zárójelentést, hogy esetleg pszichológus számát megadja e. Egyelőre nem érzem szükségét, de ha nagyon mélypontra jutok, akkor nem fogok habozni segítséget kérni.

Femini Box - Picinke kiadás

Bár már egyszer megfogadtam, hogy nem rendelek többet ilyen meglepi dobozokat, az utolsó pillanatban mégiscsak rányomtam a rendelés gombra s nem bántam meg :) De lássuk csak miket is tartalmazott a legújabb babás Femini Box.
Forrás: saját

1, EKKA dekor - a nagyon helyes kis mosoly tábla a bal felső sarokban, amit majd át fogok festeni menta színűre s mehet is majd az új gyerekszobába fali dekorációnak. Hasonló anyagból készült annak idején Beni első szobájába a Benedek névtábla is :) Mint megtudtam volt még #család, harmónia és hála feliratok, de talán a mosoly passzol hozzám a legjobban :D

2, Lidasoul - parafa csatos hajbavaló. Ha most nem hullana a hajam a terhesség után mint a veszedelem s nem hordanám állandóan felkötve, még tudnám is hordani. Na de lehet Beni ebbe megy majd locsolkodni, vagy majd eltesszük későbbre :)

3, MomsDoHaveTime - egy heti tervező notesz. Kb ennek örültem a legjobban, mert már jóideje szemezek vele, s remélem, hogyha így megtervezem majd a blogposztokat, akkor tudom is majd tartani magam a "határidőkhöz" s nem elhanyagolni a blogot :D Mert hajlamos vagyok rá. Pedig jó hobbi s kikapcsolódás, de legalább ugyanannyi "macera" is van vele.

4, Lolo Handmade - egy szürke/fekete csősál. Beninek tökéletes lesz tavaszra, mert sajnos az eddig nyálkendőként használt sálakat kezdi kinőni (valahol mindig kilóg belőle a nyaka :D )

5, SomogyiTeklArt - macis,mosómedvés,rókás,nyuszis girland. Ő az egyetlen a dobozban akit eddig nem ismertem (pótoltam a hiányosságomat :D ) s olyan csodaszép grafikájú girland volt a dobozban, már tudom is hol lesz majd a helye :)

6, Szivárványmami horgolt dekor - egy irtó cuki horgolt ujjbáb macika. Őt "sajnos" nem tudom megmutatni, mert Beni mióta kivette a dobozból azzal alszik :) Jelen sorok írásakor is :D

7, Babymandarin - sünis rongyi. Ezt elraktam arra az esetre, ha Beninek lesz majd kistesója :)

Bónusz termékek: 
1, Babyberry: csillagos falmatrica. Ez tökéletes párja a Pici Piacon kapott menta színűnek, úgyhogy a másik gyerekszobát fogja majd díszíteni.

2, HelloBaby! Magazin - februári/márciusi szám. Míg terhes voltam se olvastam soha ilyesmi újságokat, így érdekes volt átlapozni, mit is tartalmaz egy ilyen. Volt benne pár érdekes cikk, de azért biztos, hogy nem leszek rendszeres olvasója, ha újra teherbe esem :) (Mondjuk nem is gondolom, hogy én lennék a célközönség).

Összességében nem bántam meg, hogy megrendeltem, nagyon kellemes csalódás volt, hogy a futár szerintem nekem hozta elsőként, állítólag új futár céggel dolgoznak Szilviék.

Pici Piac, Kiskert Piac

Bár eredetileg úgy volt, hogy találkozom több instamamival is tegnap, az élet sajnos közbeszólt. Tipikus #momlife :)

Vettem pár dolgot Pici Piacon, bár szinte mint mindig most is Beninek vettem ruhákat. Az első képen egy Lagom lufi és egy mARTás kép, ami majd a következő gyerekszobát fogja díszíteni.
Forrás:saját
 A második képen két Linini nadrág, egy Pici and the city tacskós pantalló és egy tavaszi sapka/körsál szett Judyarttól.  Bár Judittal több mint 200 km választ el minket egymástól azért legalább a Pici Piacokon össze tudunk futni. S bár általában rohanós, azért mégiscsak klassz legalább élőben is pár szót váltani nem csak Messengeren :)
Forrás: saját

Forrás: saját
Beni gyerek ma már az új cuccaiban pózolt :) Judit olyan klassz kihívás elé állított, hogy azóta is kattog rajta a kreatív agyam :)

Forrás: saját




A menta színű lufi mellé kaptam ajándékba menta színű falmatricát, ami szintén jól fog majd jönni az új szobába. Fogyóban a gyermek tusfürdője így épp kapóra jött, hogy a babyzoo is kiállító volt tegnap. Illetve vettem Beninek egy könyvek a kelekótya kaméleont, ami remélem végleg visszavezeti az esti mesék világába :) S mivel rengeteg Duplot kapott nem olyan rég, kellett már egy zsák neki, mert a sima dobozában nem fért el ennyi :)

Miután végeztem a Pici Piacon átbumliztam a belvárosba a Kiskert Piacra, ahol leginkább Andival szerettem volna találkozni, s beszerezni pár új irkafülit :) Anditól kaptam egy irtó cuki #getshitdone bögrét, ami mostanában lássuk be rám is fér. Szabinak pedig a legfőbb vágya, hogy szülinapjára, hogy valami jó erős csípős szószt kapjon :)
Forrás: saját
Illetve jött velem haza még pár apróság amit a fenti képen is láthattok :) Nagyon hangulatos volt az Ankert egyébként, szóval ha Pesten élnénk tuti minden ilyen kézműves piacon ott lennénk :) Csodás pozsgásokat is láttam, de sajnos nem tudtam volna biztonságosan hazaszállítani.

Rengeteg témaötletem van egyébként, szóval igyekszem visszatérni az írás világába is :)