Hosszú hétvége Billundban

A helyzet az, hogy idén még egyszer eljutunk egy kis mininyaralásra. Ami reményeink szerint nem csak a gyerekeknek lesz óriási élmény, de nekünk felnőtteknek is. Én már túráztatom most az idegeimet :D Lényeg a lényeg: szombat hajnalban irány Billund és a Legolaaaaaand :)

Az alábbi térképen azt látjátok, mik a tervek a picivel több mint nettó 3 napra. Legoland, Lego House, Legoland na meg egy kis Legoland is :D illetve van egy kis design bolt a lego House sarkán, amit mindenképp szeretnék megnézni, Beth Baun a neve azt hiszem.


Az egész utazás onnan jött, hogy szólt a barátunk van 4 repjegye mert a rokonai nem mennek, akarunk e menni. Nagy nehezen meg hánytuk vetettük a témát aztán jöhetett a repjegy átírásos mizéria. Szerintem a Ryanair ügyfèlszolgálaton 3 vagy 4 emberrel beszéltem mire valaki segíteni tudott érdemben. “Kicsit” voltam már csak ideg. Persze ennek simán mennie kellett volna online, de az nem ment sehogysem. Se telefonról, se többféle böngészőről. Kicsit aggódós, nem e sztrájkolnak majd újra, de követem az Utazómajmos csoportot ott írják ha gáz van.

A szállásunk a Lalandia Resortban lesz ami gyakorlatilag egy vizipark s egy elég menő apartman lesz a miénk a 3 napra. A recepción pedig tudunk majd lockert bérelni, így gyakorlatilag bevethetjük magunkat a lehető leghamarabb Legolandbe. 9-kor landolunk, 10-kor nyit a park s most online volt egy olyan lehetőség hogy egy napijegy áráért unlimited passt kapsz. Így nem kell azon gondolkodni mikorra kell napijegy mikor vegyük online vagy kuponnal (ezúton is kösziiii Gina).

Ez pedig egy lista így hogy már 90%-ban szobatiszta a gyerek, hogy mit is vigyünk magunkkal a nagy útra. Azt hiszem, mindent felírtam, így összerakni is könnyebb a cuccokat. Az egyetlen "neccesebb", hogy hajnal 4-kor indulunk itthonról. De remélem az, hogy együtt leszünk barátokkal, meg jön a nénikéje is majd segít a hangulatán. Illetve remélem a repülőn azért fog picikét aludni.

Ez pedig itt maga a Legoland térképe. Elvileg 5 olyan dolog van amire nem ülhet fel mert még kicsi. Hát kíváncsi leszek, hogy mi lesz a végén, mennyire mer majd jönni velünk, vagy csak beszabadulunk DuploLandbe aztán ott játszunk egész nap, míg az apjával majd felváltva kipróbáljuk a hullámvasutakat :D


A Facebookon látható pakolási szisztémát pedig még anno Youtuberól lestem el s túl jófej leszek, megosztom veletek is. :D  Az egyik bőröndben gyakorlatilag 3unk ruhája elfér, míg a másikban a "miegymás" a hátiban pedig az elektronikai kütyük. Illetve Beninek a pici Kankenjében a játékai vannak.

Legkirályabb pakolás








Gyerekjátékok egy 3 évesnek

Szóval a történetünk ott kezdődött, hogy mi is kipróbáltuk a gyerekkel a digitaldetoxot. Teljes rajzfilm megvonás nincs, de "lényegesen" kevesebbet néz, mint eddig. És bevált. Valójában nekem kellett megerőltetni magam, s kitalálni, mikor fogok pl főzni vagy mosogatni, mert bár még a főzést megoldjuk együtt, mosogatni a mai napig nem hagy. (Tudom, kell egy mosogatógép :D) Lényeg a lényeg, addig jutottunk, hogy a gyermek már ebédhez is azt szeretné, hogy olvassak neki. Igen, ez az egyik szuperklassz hozománya. Újra rákattant a könyvekre. Valalmelyik nap, míg melegítettem neki az ebédet, mondta, hogy szeretné, ha elolvasnám neki a Nyomozókutyát :) A meseolvasás kb másfél éves korától olyan volt, hogy én erőltettem. Szereti a könyveket, szereti lapozgatni, aztán ha sikerült végre valami "kedvére valót" venni, na akkor azt napi 80-szor. :D Így ez az állapot most nekem különösen boldogság :) Hogy magától hozza a kis könyveit, hogy de olvassak neki :)

Aztán a másik fejlődés, bár ez szerintem mesenézéstől független, hogy egyre többet eljátszik a saját kis világában. Vagy ha szüksége van, akkor is csak apróságokra. "Vegyem ki Mickeyt, mert beszorult" :D Például a fa vonat pályával egy délután elmolyolt, ami nála nagy szó. Dóri posztja adta az ötletet, hogy megmutassam mikkel is játszik manapság nálunk egy 3 éves.

Az apja szerint rengeteg játéka van, szerintem meg amíg jól el tudom pakolni (5 perc alatt őket), hogy ne éljünk állandó kupiban, addig tartható a helyzet. Nyilván ehhez az is kell, hogy folyamatosan szelektáljam mi az, amit már "kinőtt", ezeket pedig ha már nagyon babás, akkor bedobozolom, ha pedig még játszik vele, de már nem sokat, az megy a nagyszülőkhöz, náluk is tudjon mivel játszani. Na, de nézzük őket szép sorban.

 Puzzle

Hát azt kell, hogy mondjam, bármennyire is szeretném, hogy kirakózzon, még nem nagyon érzett rá. Van neki viszont kettő amit nagyon szeret. Egy Djecos, illetve egy Vilac. A Djecos kicsit trükkös is, mert össze kell "párosítani", nem egy klasszik kirakó. Ebből a Vilacból pedig a 6 darabos amit még "gond" nélkül össze tud rakni. Pedig van egy gyönyörű világtérképes kirakónk is, de az egyelőre még parkoló pályán van. Kb havonta egyszer kerülnek elő a kirakók, akkor viszont szívesen el van velük. Naponta biztos nem lenne kedve.
Forrás: saját
Forrás: saját

 LEGO

 Lego/Duplo nálunk gyakorlatilag egyre megy :) Napi szinten használatban van, s miután örököltünk egy fél papírzsáknyi Duplo szettet, elég durva házikókat tudunk építeni, amikbe aztán vagy a Duplo figurák költöznek be, vagy pedig a kis TsumTsumok, vérmérséklet szerint :) Junior szettekkel is játszik s az egyik Incredible szettet ő rakta össze (igaz az irányításommal, hogy mit hova tegyen), de nagyon büszke voltam rá :) Remélem a későbbiekben is megmarad a Lego szeretete s nagyon remélem, hogy a hétvégi 4 nap Billundban csak ráerősít erre nála :)
Forrás: saját

 Mickey Egér szettek

Tudom, tudom, műanyag játék, csak a természetessel játszon a gyerek, kirakunk neki az udvarra egy gumibelsőt aztán majd ellesz, mert az unatkozás fejleszti a képzelőerejét stbstb. De egyrészt szerintem a 3 év alatt ilyen klassz játékot még nem kapott, másrészt mivel szintén naponta használatban van, már most megérte az árát. Másrészt nálunk, ha ő elkezd unatkozni, annak az lesz a vége, hogy a véremet kiszívja, mire az apja hazaér :D Bár a játszóteret egyáltalán nem volt könnyű beszerezni, mert persze itthon nem kapható, de forgalomban sincs már pár éve. Szerencsére találtam egy anyukát Egerben, ami gyakorlatilag új állapotban árulta potom pénzért.
Forrás: saját

 Állati Szafari Figurák

 Ha már Mickey Egér, mikor tavaly megjelent az állati szafari nevű újság a gyerek egyből rákattant, s én pedig örültem, mert akkor azok a kis pár oldalas mesék visszahozták nála újra a meseolvasást. Azóta összegyűlt a kisebb állatkertre való s pont mostanában gondolkodtam el, hogy abbahagyom a vásárlást csak még megvárom Goofyt a szettbe, mert ő még hiánycikk :) De a kis figuráknak klasszul lehet pl Duplo állatkertet építeni vagy színesíteni velük a fa vonat várost.
Forrás: saját

 Fa vonat szett

 A legelső szettjét a LIDL-ből kapta anyukáméktól kb másfél évesen. Akkor nagyjából annyi érdekelte, hogy megy a vonat magától. :D Azóta kapott még 2 szettet, ami kompatibilis vele. Most talált rá arra, hogy mennyire jópofa is az, ha saját magának építget pályát, vagy ha én összeépítem neki "papír szerint". Igen, én vagyok Emmett a Lego movie-ből aki csak azt tudja megépíteni amit az összerakási mutat neki. :D
Forrás: saját

Kreatív dolgok

Bár fiú létére nem nagyon kellene hogy érdekeljék az ilyenek, de szerencsére festeni nagyon szeret, vagy kinn az udvaron krétázni, illetve az idei Apák napi ajándékot is saját kezüleg készítettük Sz-nak. Remélem valamicskét csak örökölt a kreativitásomból :)
Forrás: saját

 Kétoldalú tábla


 A másik ami telitalálat nála, de nem kerül minden nap terítékre, az a kétoldalú tábla. Ezen tanulta meg például a formákat illetve az ABC-t. S sokkal könnyebb, ha ennek a keretét firkálja össze, mintha mondjuk az asztalt kellene minden nap takarítani. Amúgy Fakopáncs egy tavalyi ajándékos posztban szintén szerepelt már. A fehér oldala mágneses, így nagyon jól kombinálható például a következő játékkal.

Forrás: saját

Djeco Mágneses állatkák

Azóta a macska másik tappancsa is meglett s akkora kancsal állatokat lehet belőle összerakni, eléggé fejleszti a gyerek kreativitását... :D Hihetetlen milyen torz lényeket képes alkotni :D Mondjuk a kétoldalú táblán jobban.

Forrás: saját

Szerepjátékok

Tavaly kapta Mikulásra ezeket a szétvágható gyümiket, s a mai napig azokkal főz. Kiszalad a konyhába, behozza a kis fehér edényeimet, belepakolja, hogy ő most főz nekem valami finomat :D Bár IKEA konyhára nem bírtam még az apját rábeszélni, de ha kinn vagyunk a kertben, eljátsza a műanyag házzal is mintha az lenne a konyha. Mondjuk az nem lenne rossz ha chef lenne belőle :D

Forrás: saját

Plan Toys pörgettyűk


Ez  mondjuk inkább az én kedvenc játékom mint az övé, de annyira imádom a Plan Toys játékait, hogy ne tovább. Ő meg imádja nézni, ahogy pörgetem őket. S bár próbálkozik nagyon megtanulni hogy kell, még nem olyan ügyes benne. Viszont fejleszti a kézügyességét az tuti.
Forrás: saját

 Tsum Tsum figurák

Minden gyereknél eljön szerintem, amikor kb kezébe való kis mütyűrökkel kezd el játszani. Hát Beninél itt vannak ezek a kis figurák, amiket a Tescoban vettem kiárusításkor kb 300forintért. S volt benne zacskónként 4 db. Imádja ha ilyen kis tornyokat építek belőle, amit aztán megpróbálhat kislabdákkal ledobni. Ha jól emlékszem, ezek voltam a tavalyi adventi naptárjában.
Forrás: saját

 Kisautók

 Szerintem minden fiúnál kisebb nagyobb mértékben, de eljön a naaaagy autókorszak. Érdekes, Beni örökölt az apjától egy táskányit, mégis azokkal játszik szívesen amiket ő maga kapott. Autóőrület odáig terjed, hogy több autómárkát ismer mint én. De nem ám simán Opel, vagy VolksWagen, hanem a típusát is megmondja, Astra, Touran.... Döbbenetes :D A felhúzós kinyithatósak persze a legnagyobb kedvencek. Szoktuk egymásnak tologatni a nappali két sarkában ülve, aztán röhögni nagyon, mikor totálisan másfelé mennek az autók mint szeretnénk.
Forrás: saját

Elektromos kisautó


Bármennyire is tiltakoztam ellene, a legnagyobb szerelem lett. Indítgatja, irányítja távirányítóval, jobban Y-ozik mint én. Hihetetlenül ügyesen vezeti. S közben rájöttem, hogy csak azért, mert azt gondolom, hogy sznob dolog, ne vegyem már el az örömét. Úgyhogy valahányszor kinn van a nagyiéknál krúzol vele. Arra leszek majd kíváncsi ha beüt a rosszidő, hogy fogja feldolgozni, hogy nem autózhat vele.
Forrás: saját
 S rengeteg olyan játék van, amit szeretnék neki venni. A Yogoplay oldalán vagyonokat el tudnék költeni, s ami nekem a legcsodásabb felfedezés volt: olyan tapéták vannak, hogy csak na :D Jah és persze a kerti játékai nincsenek lefotózva, de azok semmi extra: kisasztal, kisszék, műanyag ház, kagyló homokozó, nyáron medence :) Remélem volt benne nektek is pár hasznos tipp. Nálatok mivel játszanak a gyerekek?