#szaranya

Mostanság több babás-mamás csoporthoz is hozzáadtak, amikből érdekes mód én szülés előtt/környékén - hálistennek - kimaradtam. Nagyon-nagyon ritka, hogyha én hozzászólok egy adott témához, mert annyi, de annyi megmondó ember van, hogyha csak a fele tettekre váltaná inkább az üres szócséplését már jobb hely lenne a világ.

A kisgyereknél gonoszabb talán csak a kisbabás/kisgyermekes anyukák csoportja. Olyan élből tudják a másikat le"szaranyázni" s közben a szemük sem rebben, hogy az döbbenet. Ahelyett, hogy ilyen helyeken inkább tényleg egy klassz támogató csoport alakulna ki, ha valaki fel mer tenni egy kérdést, az tuti hogy lesz egy-két okos, aki olyan szinten szétalázza az akár kezdő anyukát is, aki egyáltalán örül, hogy végre otthon lehet a gyerekével, hogy az döbbenet. Szerencsére mint mindenhol, itt is vannak a "normálisabbak", akik érdemi válasszal is tudnak szolgálni a kérdésre.

S vannak a totál szélsőséges elvakultak, akiknek viszont képtelenség megmagyarázni, hogy attól mert Ő úgy csinálja, még nem biztos, hogy a másik rosszul. Szaranya vagy, ha császárral szültél, igaz az okokat sose senki nem kérdezi. Szaranya vagy, ha nem otthon szülsz. Szaranya vagy, ha elfogadsz érzéstelenítést. Szaranya vagy, ha nem tudod szoptatni a gyermekedet, pedig Vekerdy is megírta a minap, hogy bár az a legegészségesebb, azokat sem kéne elítélni, akiknek nincs elég teje, vagy épp nem megfelelő a minősége. (Hozzátenném itt is alakult olyan kommentháború, hogy elszomorító). Szaranya vagy, ha nem hordozod a gyereked, szaranya vagy ha próbálkozol, de mondjuk a te ismereteid csak a kenguruig terjednek. Szaranya vagy ha együttalszol vele, szaranya vagy ha nem. Szaranya vagy, ha üveges bébikaját adsz neki s szaranya vagy ha tiltod a cukortól még kétévesen is. Szaranya vagy, ha mindent megveszel neki, amit szeretne, szaranya vagy, ha "korlátozod".

Jó lenne, ha egymás cseszetése helyett inkább mindenki azzal foglalkozna, hogy próbálja a gyerekét/gyerekeit a tudása szerint legjobban nevelni, hogy ne egy szocipata legyen belőlük felnőtt korukra. A sok fikázás helyett, inkább menjetek birkózzatok egyet velük az ágyon, építsetek homokvárat, pancsoljatok ebben a forróságban egy nagyot.

Persze értem, hogy mindenkinek annyira be van szűkülve az élettere, hogy nincs jobb dolga 0-24-ben a közösségi oldalakon lógni, de ne bántsuk már egymást könyörgöm. Úgyhogy míg Beni alszik, szerintem a csoportok nagy részéből offolom is magam. Kösz, hogy itt lehettem. Ja, nem.

Pici Piac - pregnancy brain edition :D

Néha kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek...

S ez mennyire így van te jóóóó ég....S tudom, hogy Szabi nem szereti ezeket a "kötelező" köröket, míg én imádok ilyen helyekre járni, így ilyenkor inkább kerítek magam mellé egy barátnőt/mamitársat/tesót, aki szívesen jön velem.

Azt gondolom a kiállítók most is nagyon színesek/változatosak voltak. Gyerekruhától a szobadekoron át a mamikencéig minden volt mi szem-szájnak ingere. Na, de nézzük a szerzeményeket, mert annak nem voltam híján :) Eredetileg a WonderWall tapétái érdekeltek a legjobban, mert a fészekrakó ösztönöm már most dolgozik s fejben nagyon összeállt, hogy is fog majd a kismanó szobája kinézni.

Forrás: saját
Lássuk a zsákmányt:
Forrás: saját
 S végre vagy 5 év után vettem végre magamnak is némi magamra aggatni valót :) SoadyArt munkájával amúgyis hónapok óta szemezek, végre találkoztunk élőben is, s jól be is vásároltam nála :) Pandás fülci, szellemes, sünis, T1es (hát még jó) meg kamerás :D Iszonyat cuki mind, alig tudtam választani s végül az unikornis csak ott maradt :D

Beninek vettem hátit (PAKKA), ami kicsit strapabíróbb, mint a Mommy Miás zsákok, mert abból már sajna nekünk kettő megadta magát. Ennek meg imádom a színeit s Beni már abba pakolja a kis Duploit amit vinni akar magával, ha mamiékhoz magyünk :) Ultracuki benne :)

S hát nyári gatyók egyelőre csak a nagyfiúnak, mert míg a másik bébi neme ki nem derül, nem merek neki vásárolni semmit. A MiniMocca hosszú nacija, hát úúúúristen, Purple Punk limited edition és Pici and the city csíkoskája, mert bár a másik fekete-fehéret akartam, Pálmi lebeszélt róla, hogy csakis pamutot :)

Koszmó elleni sampon a HerbArtingtól illetve az első "ajándék" a kismanónak: Huncut Kártyák a Sweet Little Home-tól :) Nagyon jó volt Katával is végre élőben találkozni, kezdem már néha úgy érezni ezeket a Pici Piacokat, mintha valami klassz kis klubba mennék, úton útfélen ismerősökbe botlik az ember :)

Mivel a Central Passage-ban volt a Pici Piac, átruccantunk megnézni az H&M leárazást a Váci utcába, vettem is magamnak pár kismama felsőt, a múltkor kinézett kantáros gatyót, s hát Beni is kapott ezt-azt :) S bár évek óta álmom valami klassz ingruha, találtam is egy egész jót, úgy éreztem terhesen azért már mégsem :) Pedig instán nagyon biztattak a csajok, hogy megvegyem :D Ő a szerelem:
Forrás: saját

Rengeteg poszt ötlete kavarog a fejemben amúgy, csak lenne is időm meg kedvem valamikor leülni s megírni őket :) Tényleg nagyon más ez a terhesség :)

Második szülinapi party

Mikor tavaly megvolt az első, fejben már akkor elkezdtem megtervezni a másodikat. tudtam, hogy addigra egy szép házban fogunk lakni, hogy lesz egy kis kertünk s milyen jó is lesz majd a családdal egy finom grillpartyt csinálni.

Fotó: saját
Aztán ahogy telt múlt az idő, ez annyiban is maradt. Június elején már a komplett család elkezdett kérdezgetni, hogy mit is vegyenek a nagyfiúnak, s bevallom nekem nagyon fárasztó már az, hogy Sz-nak is meg a gyereknek is mindig mindenki helyett én találjak ki ajándékot. Voltam egy vásárolólkörúton végül Pesten ahogy az ajándékok nagy részét beszereztem, illetve kitaláltam, hogy rendelek neki egy futóbiciklit, ugyanis a kismotoron mindig elakad a lába.

De a lelkesedés meg a készülődés roham csak nem akart jönni. Pedig az elsőn annyira lelkes volt, hogy még sütit is sütöttem (ÉÉÉÉN!!! :D) Illetve akkor írtam meg a "szüléstörténetem" is, hogy megmaradjon az utókornak s én is jobban tudjak rá emlékezni, mikor az egész már tényleg csak egy emlék lesz. Már nem annyira rossz emlék, mint 1 éve volt, közben úton van a kistesó is, így igyekszem minél kevesebbet erre gondolni, hogy ne befolyásolja negatív irányba a mostani terhességem. (Azt azért nem mondom, hogy nem fogok izgulni a 33. héten, de ne térjünk el teljesen a tárgytól).

Szóval megbeszéltük Ágival, akihez fotózkodni szoktunk járni, hogy a szülinap hetén Sz. amúgy szabadságon van, szóljon ha van ideje s elmegyünk kattintunk pár képet a 2 évesről. Végül (akárcsak tavaly) pont a szülinapján sikerült eljutnunk s az időjárás viszontagságai miatt ugyanúgy az Ózon Hotel parkja lett a "háttér". A képek mondjuk irtó cukik lettek amik kárpótolnak azért mindenért :)

S mivel az egész hét egy nagy rohanás volt, rendeltünk kanapét, voltunk horgászni, végül csütörtök környékén jött rám a "láz", hogy szombatra legalább a kertet fel kellene kicsit turbózni. Vettem a Tescoba leárazva irtó cuki Disney-s girlandokat, amiket a teraszra fel tudtunk rakni. Rendeltem neki nagy 2-es lufit, meg mellé kék kicsiket, plusz egy - utóbb kiderült - isteni finom sajttortát :)

Végül a nagy nap egészen jól sikerült, a húsok már két napja pácolódtak, időben nekiláttunk a tűzrakásnak is, így kb délben míg Beni aludt meg is tudtunk ebédelni. S talán a lufiknak örült a legjobban :) Azóta megérkezett a kis bicója is, mentünk vele pár tanulókört, de még nem igazán találja az egyensúlyt rajta, szerintem 1-2 hét s ráérez.

Kapott rengeteg duplot, Verdásat is, azóta mindenhova vinni kell őket :D Plusz pénzt, amiből az új ágyikóját fogom megrendelni majd. Ahogy néztem őt reggel a kiságyában, igencsak ideje mert már nagyon végig éri :D

Irigylem amúgy azokat az anyukákat akik rendes frankó tematikus partykat össze tudnak a gyereküknek hozni. :) Köztetek van ilyen esetleg?