#szaranya

Mostanság több babás-mamás csoporthoz is hozzáadtak, amikből érdekes mód én szülés előtt/környékén - hálistennek - kimaradtam. Nagyon-nagyon ritka, hogyha én hozzászólok egy adott témához, mert annyi, de annyi megmondó ember van, hogyha csak a fele tettekre váltaná inkább az üres szócséplését már jobb hely lenne a világ.

A kisgyereknél gonoszabb talán csak a kisbabás/kisgyermekes anyukák csoportja. Olyan élből tudják a másikat le"szaranyázni" s közben a szemük sem rebben, hogy az döbbenet. Ahelyett, hogy ilyen helyeken inkább tényleg egy klassz támogató csoport alakulna ki, ha valaki fel mer tenni egy kérdést, az tuti hogy lesz egy-két okos, aki olyan szinten szétalázza az akár kezdő anyukát is, aki egyáltalán örül, hogy végre otthon lehet a gyerekével, hogy az döbbenet. Szerencsére mint mindenhol, itt is vannak a "normálisabbak", akik érdemi válasszal is tudnak szolgálni a kérdésre.

S vannak a totál szélsőséges elvakultak, akiknek viszont képtelenség megmagyarázni, hogy attól mert Ő úgy csinálja, még nem biztos, hogy a másik rosszul. Szaranya vagy, ha császárral szültél, igaz az okokat sose senki nem kérdezi. Szaranya vagy, ha nem otthon szülsz. Szaranya vagy, ha elfogadsz érzéstelenítést. Szaranya vagy, ha nem tudod szoptatni a gyermekedet, pedig Vekerdy is megírta a minap, hogy bár az a legegészségesebb, azokat sem kéne elítélni, akiknek nincs elég teje, vagy épp nem megfelelő a minősége. (Hozzátenném itt is alakult olyan kommentháború, hogy elszomorító). Szaranya vagy, ha nem hordozod a gyereked, szaranya vagy ha próbálkozol, de mondjuk a te ismereteid csak a kenguruig terjednek. Szaranya vagy ha együttalszol vele, szaranya vagy ha nem. Szaranya vagy, ha üveges bébikaját adsz neki s szaranya vagy ha tiltod a cukortól még kétévesen is. Szaranya vagy, ha mindent megveszel neki, amit szeretne, szaranya vagy, ha "korlátozod".

Jó lenne, ha egymás cseszetése helyett inkább mindenki azzal foglalkozna, hogy próbálja a gyerekét/gyerekeit a tudása szerint legjobban nevelni, hogy ne egy szocipata legyen belőlük felnőtt korukra. A sok fikázás helyett, inkább menjetek birkózzatok egyet velük az ágyon, építsetek homokvárat, pancsoljatok ebben a forróságban egy nagyot.

Persze értem, hogy mindenkinek annyira be van szűkülve az élettere, hogy nincs jobb dolga 0-24-ben a közösségi oldalakon lógni, de ne bántsuk már egymást könyörgöm. Úgyhogy míg Beni alszik, szerintem a csoportok nagy részéből offolom is magam. Kösz, hogy itt lehettem. Ja, nem.

1 megjegyzés:

Barta Veronika írta...

Én nem vagyok szaranya. Ém kurvajóanya vagyok. Mostantól ezt fogom hirdetni, mert ezzel sose vádol senki senkit! 😁

Amúgy sose voltam ilyen csoport tagja, mert túl alacsony az ingerküszöböm és túl sok az idióta, és ez nem olyan jó páros. 😀 Sose akartam megmondani, hogy más hogy csinálja, csak azt mondom el, ahogy ém csinálom, amiről nem állítom sose hogy az a legjobb megoldás vagy hogy más ne lenne jó opció.

Megjegyzés küldése