Popupshop.net

A Popupshop.net szenvedélyének tartja, hogy az alap gyermekruhák magas színvonalú, fenntartható örök darabok legyenek.
Céljük, hogy időtálló organikus ruhákat hozzanak létre. Ezért termékeik alapvetően klasszikus és mindig stílusos ruhák, amiket könnyű viselni, és párosítani gyakorlatilag bármivel. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy olyan céget építsenek fel, amely hasznosítja az innovatív fenntartható szövetet, és szeretnének egy megfizethető, természetes és logikai választássá válni. Ezt szem előtt tartva, a céljuk, hogy egy tisztességes terméket állítsanak elő mind az ügyfél, valamint a termelés valamennyi szakaszában részt vevő személyek számára. Popupshop.net 2007-ben alakult, és mostanra évente két új kollekcióval jelentkezik: tavaszi/nyári és őszi/téli.

Én még tavaly karácsony előtt túrtam fel az internetet a gyereknek térképes nadrág miatt. 6-12 hónaposban rendeltem neki, viszont mivel háremnadrág, még most is simán tudja hordani, sőt azon kevés nadrágok közé tartozik, amik jók rá :) Imádom, hogy lehet mindennel kombinálni, az anyaguk pedig elnyűhetetlen. Akkor épp nagy mászó korszakában volt, mégsem sikerült kitérdelnie :)

Glamour-napok Ősz





Nézegetve a kuponokat múlt héten, egészen fel voltam spannolva, hogy na majd ez lesz az a glmaour napok, ahol megtaláljuk álmaink kanapéját. Megvolt a tökéletes tervem. Volt két olyan bútorüzlet, amiben nagyon bíztam. A gyereket a nagyszülőkre bíztuk, mert azért nem nagyon volt kedvünk ennek a tortúrának kitenni, inkább kényeztessék csak :)

Végül a bútorvásárlásból nem lett semmi s kicsit el is kenődtem, hogy valaha megtaláljuk e a tökéletes kanapét :) Egy Bella Italiás egész közel állt hozzá. De annak sem volt elég magas a háttámlája. Szerintem ufók vagyunk, körülöttünk mindenki talált kb kanapét, ezek szerint csak nekünk magasak az igényeink :)

Forrás: saját
Úgy gondoltam az utolsó megálló az IKEA, megvesszük a gyereknek kinézett komódot, de kiderült nem fér be a kocsiba :D Viszont találtunk magunknak is fiókos szekrényt, szóval ha beköltöztünk, lassan már bérelnünk kell egy furgont, hogy a leendő bútorokat hazahozzuk :D

Mivel ott voltunk az IKEÁban átugrottam az Árkádba, hogy pár kupont beváltsak. Be akartam menni a Müllerbe a gyereknek tápszert venni, Reserved, H&M, viszont mikor megláttam a tömeget inkább sarkon fordultunk. Plusz azalatt a negyed óra alatt míg vettem valami kaját, Szabi nem talált parkolóhelyet sem...De a legdöbbenetesebb az a hömpölygő tömeg volt ami az Arénába igyekezett, lehet oda is ki kellett volna írni a megtelt táblát mint a parkolókra :D

Elég hamar kijött rajtam az emberundor, úgyhogy indultunk is haza. DM-ben azért pár apróságot beszereztem vasárnap, plusz megvettem Beninek az F&F-es kinézett pólót, mert olyan cukker s úgyis Mickey-s lesz a tapétája is :)



The Baby Shop Opening Shopping Day

Tegnap egy nagyon jó hangulatú Pop-up eseményre sikerült beugranom, igaz nem sokáig, mert Sz-val voltunk vásárolni, ő pedig nem az a vásárolós fajta :) Hangulatát tekintve nekem kicsit MiniMall érzésem volt. Kötetlen beszélgetős, ruhabemutatós. A thebabyshop.hu összefogott a Pink&Blue-val, mivel amúgy is jóban vannak az alapítók s még a webshopok megnyitása előtt megmutatták forgalmazott termékeiket a The Velvet Chemistry-ben, Budapest belvárosában.

Innen nem messze szokott a Pici Piac is megrendezésre kerülni, szóval a környék már ismerős volt :)

A Pink&Blue főleg kiegészítőkkel, illetve gyerekjátékokkal foglalkozik. Dénes és felesége, Karolina  a kislányuk születésekor jöttek rá arra, hogy itthon egyelőre elég alapdolgokat lehet kapni, hogyha babakelengyéről van szó. Főként lengyel márkákat forgalmaznak mivel Karolina lengyel származású. Olyanokat, mint pl.Effii, NunuNu - nem a ruhamárka, Whisbear, Lulaki, La_Millou, Lulujo. Ebből is látszik, hogy ott már jobban bekúszott a skandináv világ a babaszobákba is, míg nálunk talán elmúlt években látható ennek a kezdete. Kedvencem az óriás kézzel készített nyuszi, lenne lányom tutira vettem volna neki egyet :) Na, de ami késik....ugye... ;)

Forrás: saját


A The Baby Shop ezzel szemben babaruhák forgalmazását helyezte a középpontba. (Hozzátenném a két brand szerintem egész jól ki is egészíti egymást :)). Ők olyan ruhákat hoznak el magyar anyukáknak, mint a Popupshop (ami miatt én egyáltalán felfigyeltem rájuk s amiről már akartam írni :)), House of Jamie, Little Hedonist, Braveling, Ubang, de tárgyalnak a Mini Rodinivel is, ami szintén személyes kedvencem illetve a Bobo Choses-al :) Egyelőre inkább európai designer márkákat próbálnak elérhetővé tenni számunkra, de én bízom benne, hogy idővel megjelenik majd náluk egy Huxbaby kollekció is :)

Forrás: saját
Vettem Beninek egy macis Braveling harisnyát, bár szuperhősöset akartam, de az már nem volt a méretében valaki elvitte az orrom elől :) :D Nagyon drukkolok nekik, mert gyakorlatilag létrehozták azt a vállalkozást, amin több mint 1 éve gondolkodom, csak nem voltam elég tökös belevágni... :( :)

Mommy Mia Mini vs. Ovis box

Én nem bíztam se a véletlenre, se a szerencsére, akartam egy ovis zsákot a gyereknek, így hiába jött volna automatikusan a Mini csomag, elcsesztem egy órát az életemből arra, hogy meg tudjam rendelni az ovis csomagot is, mert a szerver szokás szerint nem bírta el a terhelést. Este jeleztem is ezt a csoportban a lányoknak, mert én, ha nincs itt akkor anyum, aki foglalkozzon a gyerekkel, tuti hagyom a francba.

Na, de nézzük inkább a csomagok tartalmát. Az már előre tudható volt, hogy van átfedés a csomagok közt (számszerint 2, bár én inkább 3-nak mondanám :))

S nem nagyon akarom sokáig húzni, nekem/nekünk a Mini csomag minden szempontból sokkal, de sokkal jobban bejött.
Forrás: saját
Mióta bejött a hűvösebb idő, nem olyan jók a fényviszonyok a lakásban, így sajna a telefonom se a legjobb képeket csinálja :)

Biburi Mini memóriajáték: Beninek van egy Biburi alvós pandája, így nagyon örültünk neki, nézegeti, mutogatja, hogy mondjam melyiken milyen állat van :) Nem is bánom, hogy ebből van az egyik duplázás. A második adagot valószínűleg dekorációs célra fogom használni :)

CaoNatur Baby folyékony hintőpor: egy teljes kiszerelésű termékről van szó, ami mindenképp pozitív. Mi viszont nem nagyon használunk hintőport, kíváncsi vagyok mégis milyen, így nem magamon mindenképp ki fogom próbálni, aztán ha beválik, akkor Benin is :)

Kismackó a lovagi tornán: fiúknak lovagi torna, kislányoknak állatfarm. Beni imádja. Érdekli , lapozgatja, játszik vele. Olyannyira bejött neki, hogy elővettem a másik tili-toli könyvét, amit még szülinapjára kapott.

RM ékszer: a másik duplázás a csomagban, de olyan szép, nagyon tetszik már volt is rajtam :) Imádom :) Anyukám fogja karácsonyra kapni a párját :)

Töpfer Bio Organic rizspép: Már mindent eszik a gyerkőc, de valahogy a tejpép eddig még kimaradt az életünkből, ideje pótolni ezt is :) Remélem szeretni fogja :)

HERBioticum BabaMama védőkrém: lassan elfogy az Organiclinices popsikrémünk, így tökéletes lesz új márkát megismerni. Korábbi posztomban már írtam, hogy Beninek elég jó bőre van, nem kényes, könnyű kezelni, ennek ellenére szeretem olyan krémekkel kenni, amelyek nem tartalmaznak semmi káros anyagot, s az sem hátrány ha jó az illatuk :)

Forrás: saját
Bringamesék: én már átlapoztam nagyon jópofa, a későbbiekben be fog válni, de most még nem kötötte le a gyerkőcöt :)

Pirex 3D-s elefánt: Ez szerintem tovább fogom ajándékozni, mert láttam már ilyet dínósban s az nagyon jópofa, viszont Beni ezt még egészen sokára tudná csak élvezni. Viszont a szomszédunk 4,5 éves kisfia lehet örülni fog neki :)

Mogli müzliszelet: Mogliról is írtam már korábban, Beni imádja a termékeiket, s ez már el is fogyott :) Kért volna még :) Szóval biztos finom volt ez is.

HERBioticum Aloe Vera krém: jön a tél, lesz mivel kenni a kezem, mert sajnos a hideg rettenetesen ki tudja szárítani, a kesztyűt pedig nem nagyon szeretem :( (jó azért mínusz 10-ben, meg snowboardozáshoz hordok :D)

És a bónusz, ami nekem nagyon szívetmelengető volt: a mommymia mese. Én is imádok avartrappoló lenni, pedig már elmúltam 30 :)

Gyermek biztonság?

Már egy ideje próbálkozom ezen poszt megírásán, de a költözés kapcsán ez is felmerült, s valószínűleg más lesz a helyzet egy nagy házban, mint a kicsiny kuckónkban. Sokaknál látok amolyan "bébikarámot" - nem is tudom hogy nevezzem másként, gyakorlatilag egy kerítés a gyerek körül :D

Én kezdettől fogva úgy voltam vele, hogy nem akarom őt ilyen szinten korlátozni, persze a legfontosabb dolgokat azért beszereztük.



A legelső egy 10 db-os Chicco konnektorvédő volt. Ez működött is kb 1-2 hónapig, csak ahogy fejlődött, ügyesedett simán ki tudta kaparászni az ujjaival, úgyhogy új megoldás után kellett nézni, így a babybruin 4 db-os zár jött. Ezzel végül elégedett voltam, mert nem tud benyúlni mögé, még akkor sem ha már nagyobb a körme.

Ezen kívül szívem szerint a fiókjait zárnám, de annyira imád pakolni, nincs szívem ezt a játékát elvenni tőle :) egyetlen szekrény van még lezárva, amiben a társasok vannak. Ez a nappaliban van s egy egyajtós szekrény. Kifejezetten nehéz volt rá zárat találni. De a BabyBruin zára itt is csodákat művelt :) Nem is zavarja már, hogy rajta van, nem próbálja meg kinyitni a zárat, kb megszűnt létezni neki a szekrény.

Amúgy meg oda megy ahova akar, szerencsére nagyon kis óvatos, így 1 dohányzóasztal lefejelést leszámítva, egész biztonságosan közlekedik :) Nem is érzem azt hogy szükség lenne több biztonsági ketyerére. A házban fel kell majd térképezni mik azok a pontok, amiket vhogy el kell előle zárni. Egy lépcsőt elzáró biztonsági rács tuti kelleni fog. :)

Ti hogyan óvjátok otthon a kicsiteket?