#FollowFriday

Következő interjú alanyom Menyhárt Ani, aki olyan storytelling-et tol minden egyes képénél, hogy hashtag se kell, elgondolkodom, és még sokáig "bennem marad" vizuálisan. Nagyon szeretem a látásmódját s hihetetlen profizmussal készíti - szerintem - a képeit :)


Mikor kezdtél komolyabban fotózással foglalkozni?
Hát mindig is szerettem. Gyerekként is, kamaszként és a gyerekek után meg főleg.  (Apukám is fotózott, mikor gyerek voltam. Emlékszem mikor nem mehettünk be a fürdőszobába, mert az volt a sötétkamra.) Komolyabban 2 éve tavasszal kezdtem el. Akkor valahogy beszippantott az insta, sok remek fotóst kezdtem el követni és rengeteg inspirációt kaptam tőlük. Soha nem a legmenőbb, legjobb képekhez akartam felérni, mindig csak egy kicsit akartam jobb képet. És mikor az sikerült, akkor az vitt, és motivált tovább. Megismertem lassan a fotózás szentháromságot és azóta csak manuálban fotózom.
Forrás: Menyhárt Ani
Mivel fotózol?
Először 2 éve egy Nikon D40-el kezdtem, 2010-ben az esküvőkor kaptuk. Aztán egy éve nekiütöttem a hintának és vége lett. Akkor elkértem a sógornőm gépét, egy Nikon D80-at. Nagyon furcsa volt, nehezebb súlyra és bonyolultabb is. Megszenvedtem. Szerintem a képeimen is látszott :) Azon volt egy zoomos objektív és azt cserélgettem a két házon. Ha otthon voltunk a nagyobbra tettem, ha mentünk akkor a kicsire. Aztán a sok cserélgetésben megsérült a menet és itt maradtam objektív nélkül. Akkor a párom beszélt rá, hogy vegyünk új obit, úgysem vettünk nekem semmit mióta itthon ülök a kölykökkel. Újra egy zoomos obi jött, 80 ezer volt. Erre azóta vigyázok mint a szemem fényére. És most a szülinapomra vettem újra egy pici gépet, Nikon D5600 és egy fix 30-as lencsét. Most ezeket váltogatom.

Mit használsz “utómunkára”?
Hát ebben azért nem vagyok egy master. Nincs photoshopom, nem is értek hozzá. Én csak a telefonon szerkesztek, mert a gép elé 2 gyerek mellett csak éjjel érek oda. Szóval instán főleg, meg fél éve kezdtem el Lightroomozni, de azt is csak telefonos appon. VSCO-val is próbálkozom kb november óta de az szerintem kicsit lerontja a kép minőségét.
Forrás: Menyhárt Ani
Mi volt az első posztod instán?
Kettőt tettem fel elsőre. Az egyik Peti és a tyúkok a dédinél, a másik meg Petya és a pipitérmező. Azt hiszem a virág szenvedélyem már itt is ki akart törni :) 2014 májusában volt ez.
Forrás: Menyhárt Ani

Mi a kedvenc fotótémád?
Természetesen a gyerekek. Ez az egész inkább az emlékek megőrzése miatt indult nálam, meg hiányzott, hogy alkossak valamit, amíg itthon ülök gyesen. És persze a virágok. Nincs olyan nap, hogy ne piszkáljam a kertet. :D Nem szeretek nyáron 4 napnál tovább nyaralni, mert félek, a szomszéd nem törődik kellően a növényeimmel :D Megőrjítem kicsit a családot a folytonos új bokrokkal, virágokkal, amiket innen-onnan kéregetek :) Imádok sziluettet és reflekciót is fotózni.
Mi az a követőbázis amit szeretnél elérni? S mi az amit reálisnak tartasz?
Ezen még sose gondolkodtam eddig.  Talán mert a követések olyan bizonytalanok. Van, akinek van 1000 követője aztán csak 70-80 like-ja képenként. És van olyan akinek 350 követő mellett is 100 like körül mozog minden képe. Egy éve én is letiltottam minden reklámoldalt meg a 2000 feletti embereket követőket, hogy reálisabb képet kapjak arról, hogy valóban kik is követnek. Erre egy ideje nincs időm, de hasznos volt. Szóval nincs cél, inkább azt szeretném, ha meg tudnám tartani azt, aki követ, és tényleg érdekes maradjak (ez a legnehezebb szerintem :)).

Ha megkeresne egy cég, hogy szeretne rajtad keresztül reklámozni belemennél? Esetleg történt már ilyen?
Nem szeretném. Akik csinálják, azoknál is borzasztó erőltetett :D Egyszer volt rá példa, hogy más instamamikkal belementünk egy játék reklámozásába, az még belefért, mert tényleg tetszett és nem volt nagy meló, de azért éreztem a nyomást, hogy határidőre valami jót le kell tenni az asztalra. Na ezt nem akarom érezni, mikor fotózom :) Most ha valami nem úgy sikerül az megy a családi albumba és kész. Lesz új nap és lesz új lehetőség.
Forrás: Menyhárt Ani
Milyen típusú profilokat követsz? 
Mindent, ami tetszik és ez nagyon vegyes. Tájképfotósok, növényfotósok, makrósok, utazó családok, és persze kedves külföldi és magyar anyukák. Nem vagyok rá büszke, de simán kikövetek valakit, ha számomra unalmas. Nem kevés időt tud elvenni az ember életéből, hogy folyton csekkolja a fejleményeket, így tényleg csak azt nézem, akiket érdemes. Pár példa a sokszínűségre: dawngraves -egy kanadai csaj. Sok távoli kép, mogorva színek. De tetszik :) hannahargyle - Hát itt nincs mit mondanom. Szuper képek (szerintem főleg telefonos) és virágok, gyönyörű házak, ahh... seasalt.and.evergreens - Micsoda kinti képek! Olyan helyen amiről én csak álmodozom. vera_schilly - olyan kevés fénnyel dolgozik, kis kontraszttal és mégis micsoda képek <3 poppyloveyou - vsco,flatlay...nem az én stílusom, de <3 annabradleyphotography - Az egyik legjobb FF-esem. Mert mondanom sem kell, ha lehetne csinálnék egy csak fekete-fehér oldalt is magamnak. zsofistein - A legjobb magyar :) jannelford - Csak ennyit mondok: virágok <3 shuhei34 - Japán :) staceys_vision - Makrós. Csodaszép! MIND!!! :)

Van e valami követőszerzési “módszered” vagy csak hagyod hogy a képeid magukért beszéljenek?
Követőszerző nincs. Inkább követő megtartó. :) Szeretem elolvasni ki mit ír, és persze igyekszem hozzászólni is, ha van mit. :) Ezért írtam, hogy inkább meg kell próbálni érdekesnek és változatosnak maradni. Hát nekem kb ez a módszerem. Persze nem mindig sikerül újat mutatni és van, hogy teljesen kiábrándulok és kell egy pár nap szünet. :) Szóval inkább a kép beszéljen magáért típus vagyok.
Forrás: Menyhárt Ani
Van saját hashtag-ed?
Nincs. De nagyon klassznak tartom ha valaki tényleg ra van kattanva egy témára és ahhoz kreál egyet :) Jó ötlet abszolút.
 

Egy kis megkésett Joy-napok HAUL

Én nagyon szeretem nézegetni mások HAUL videóit/bejegyzéseit, úgyhogy gondoltam megcsinálom én is az idei Joy-napokos szerzeményekről (na azért nyugi nincs olyan sok). Ahogy telnek az évek egyre inkább azt veszem észre, hogy tudatosabban vásárolok. Hiába vannak gigakuponok, gigaakciók. Akkor veszek valamit meg, ha kell. És pont.

Forrás: saját
 Dm-ben bevásároltam s most vettem észre, hogy egy Bourjois szemceruza lemaradt a képről :) BTW: mióta fogselymet használunk mindketten sokkal komfortosabb a létezés :) Mindenkinek fogselymet!! Én leszek az új fogselyem reklám :D (Nem, nem szponzorált poszt, pedig mostanában azok milyen népszerűek :D ). Lett volna pár dolog, amit a Rossmanból akartam beszerezni, de legnagyobb döbbenetemre, nálunk vasárnap nincs nyitva Rossmann. (Tudom rendelhettem volna online, viszont ezt jelnek fogtam fel, úgyhogy inkább nem rendeltem tőlük. Ezekben a napokban pont azt szeretem - kivéve mikor gladiátorharc van - hogy odamehetek szaglászni, válogatni, de ez nálam csak a drogériákra érvényes.)
Forrás: saját
 Szerencsére  viszont a Reserved-ben be tudtam online is váltani a kupont, úgyhogy rendeltem két Mickey egeres pólót Beninek, meg két egyszerű, de nagyszerű pólót magamnak :) Illetve a Sugarbird-ről egy Budapest-es Mickey Egeres pólót. Nagyon tetszenek, vacilláltam a New Yorkos meg a Budapestes között, végül utóbbi nyert :)

Ti mennyire érzitek azt, hogy a kupon napoknak leáldozóban van? Már Glamour napokkor volt egy ilyen sanda gondolatom, ami most Joy napokkor teljesedett csak ki igazán. De lehet, hogy csak én vagyok már inkább érdektelen? Nem tudom, de azt vettem észre magamon, hogy már nem égek nagy "lázba" mint régebben. Bár lehet, hogy csak a prioritások változtak s emiatt van ez.

#FollowFriday

Következő követő péntekem alanya Bogyó és Bandája youtubere, Petra. Imádom, azt a nyers humort, amivel rendelkezik s ahogy megmondja a "frankót" :) Néha azért tud komoly is lenni. Ha nagyon muszáj :)


- Mióta vlogolsz?
Tavaly decemberben töltöttem fel az első videómat a csatornámra, de előtte már az Instagramomra is tettem fel pár rövidke videót a napjainkról. 

- Mi a célod a videózással?
Konkrét tervem nincsen vele, egyfajta hobbiként tekintek rá.
Szeretek más emberek mindennapi életébe bekukkantani, szeretek hasonló "papa-mama-gyerekek" témájú, hétköznapi vlogokat nézni. Úgy gondoltam, ha már az Instagramomon rendszeresen osztok meg képeket, sztorikat, videókat a kisfiamról, családomról, akkor miért ne vihetném ezt át egy másik platformra, miért ne készíthetnék vlogokat, ahol jobban meg tudom magunkat mutatni, mint egy 1 perces insta szösszenetben.
Tudom, viccesen hangzik, de alapvetően elég introvertált vagyok és az exhibicionizmus is távol áll tőlem, mégis, ez a műfaj valahogy nagyon megtetszett, és úgy éreztem, hogy szeretném azt is kipróbálni, hogy milyen elkészíteni egy vlogot, nem csak nézni.

- Melyik videód volt közönségkedvenc?
A nézettség és like-ok alapján a kérdezz-felelek videóm volt a kedvenc, a
"4+2 olyan kérdésre a VÁLASZ, amit senki nem tett fel nekem".
A visszajelzések is nagyon pozitívak voltak, úgy tűnik sokan értékelik ezt a fajta humort. 


- S melyik volt számodra nagyon kedves?
A fent említett, kérdezz-felelek videó volt az én kedvencem is :)
Jó volt rajta ötletelni, felvenni a kis jelenteket, kicsit kilépni a komfortzónámból, kicsit "produkálni magam", még ha a szereplés nagyon távol áll tőlem és a színészkedéshez sincs sok közöm :)

- Mennyi követőt tartasz reálisnak? Mi a cél?
Nehéz kérdés. Ha körülnézek a youtube-on, akkor szép számmal találni olyan videósokat, akiknek indokolatlanul nagy számú feliratkozója van. Legalábbis számomra sem minőségben, sem tartalomban nem üti meg a mércét, de ez ugye szubjektív dolog. Úgyhogy a szerénységet félretéve, azt mondom, miért ne érhetném el egyszer a bűvös 1000 feliratkozót? :) Körülnézve, hasonló technikai háttérrel - azaz egy egyszerű telefonnal - készített, hasonló tartalmú vlogoknál is láttam már, hogy összejöhet a minimum 1000 fős feliratkozás, és akár több ezres nézettség. Van akinél egyszercsak varázsütésre összeáll minden és sorra jönnek százával a feliratkozók, van aki évekig videózik, és szép lassan épül a nézőközönsége. Mivel mint már említettem, nekem ez csak egy hobbi, így nem görcsölök ezen, lesz ami lesz. Természetesen örülök, ha minél többen érdemesnek tartják arra a csatornámat, hogy nézzék és feliratkozzanak.

- Ossz meg 5 random dolgot magadról!
  •  Rettegek a bálnáktól (hiába tudom, hogy nem valószínű, hogy összefutok akár eggyel is)
  • Az egyik tetoválásom egy Depeche Mode dalszöveg részlet, ami a lábfejemen van és a férjem kézírásával készült (neki ugyanez a szöveg van a csuklójára tetoválva, az én kézírásommal)
  • A kisfiam 99%-ban az apukájára hasonlít, viszont a nagylábujját tőlem örökölte. Felfelé kunkorodik és még egy vászoncipőt is képes kilyukasztani :D
  • Nincsen jogosítványom, és nem is szeretnék, mert még gyalog sem tudok közlekedni, a tájékozódási készségem pedig a nullával egyenlő
  • Egy csontom sem tört még el, mégis viseltem már gipszet 6 hétig

- Gondolkodtál blogoláson?
Igen, mert mindig is úgy éreztem,  hogy  írásban jobban ki tudom magam fejezni, mint szóban.
Viszont le tettem róla, mert tudom, hogy egy minőségi blog elkészítése sok időt és energiát vesz igénybe és nem biztos hogy tudnék rendszeresen posztolni (mint ahogy sajnos a csatornámra sincs annyi időm amennyit szeretnék).

- Ki a kedvenc youtubered?
Nem tudok csak egyet kiemelni :) Szinte a legtöbb hazai youtuber anyukát követem, közülük mindenképp szeretném megemlíteni Kisnagy Kaland Verust, akinek nagyon szerethető a személyisége, igényes, tartalmas vidókat csinál, változatos témákban.
Szintén említésre méltó Mindigmami Anett, akinek a videóihoz hasonlót még nem láttam (legalábbis itthon). Gyönyörű vágóképek, hangulatos zenék, tényleg filmszerű élmény az ő vlogjait nézni. Verushoz hasonlóan neki is méltánytalanul kevés a feliratkozója, remélem csak idő kérdése és még többen megismerik a nevüket.
A #momlife-on túl, csak egyetlen youtubert szoktam rendszeresen nézni, Dancsó Pétert, nagyon szeretem a humorát.
Köszönöm a beszélgetést.

#FollowFriday

Folytatnám a sorozatot a következő Instaanyukával. Dórival is az appon keresztül ismerkedtünk meg, annak ellenére, hogy 80 km választ el minket, már sikerült is találkoznunk, aminek nagyon-nagyon örülök. Egy kis kérdezz-felelek vardori-val. Mondhatom barátok lettünk ezalatt a bő egy év alatt.

Mikor kezdtél komolyabban fotózással foglalkozni?
 2016 decemberében kaptam anyósoméktól egy fényképezőgépet, és nagyjából innentől kezdve kezdtem ezt picit komolyabban venni. Bár igazából mostanában kezdtem csak beleásni magam a dolog technikai oldalába. Több könyvet is olvastam már a témában, és most is épp egy fotós könyvet olvasok. Az, hogy leginkább a gyerekeimet fotózom, megnehezíti a "tanultak" gyakorlását, mert ők állandó mozgásban vannak, így nincs lehetőségem arra, hogy állítgassam a fényképezőgépet, ez előre kell megtennem.
Forrás: Várnagy Dóri

Mivel fotózol?
 Egy Canon EOS M10-es tükörreflexes fényképezőgépem van 15-45 mm-es zoomobjektívvel (F3. 5-6.3 IS STM). Nagyon szeretem, sok mindent tud, és kompakt, így befér a táskámba a sok gyerekcucc mellé. Ez egy hobbifotózásra tökéletesen alkalmas gép. Nem olyan profi pl. külső vakut nem tudok hozzá csatlakoztatni, csak egy beépített van benne, ami teljesen felesleges. Azt sem tudom, hogy kell használni. Illetve kis kukucskáló ablaka sincs, a kijelzőn látod, hogy mit fotózol.

Fotó: Várnagy Dóri
Mit használsz “utómunkára”?
 A fotók szerkesztéséhez telefonos applikációkat használok. A fényképezőgépemen van wifi így egy-kettőre a telefonomon van a kép, aztán jöhet a VSCO, a lightroom és a snapseed. Ezek a kedvenceim. Illetve az Instagram szerkesztőjét is szoktam használni, általában az utolsó simításokat végzem rajta. Pl: még világosítok vagy élesítek kicsit a fotón. Nem szoktam nagy változtatásokat ejteni, nem szeretem, ha teljesen valószerűtlen egy fotó. Leszámítva cigicsikket, apró szemetet a földön, nem is photoshoppolok ki dolgokat. Ahhoz nem is értek. Ezek eltávolítására egyébként a Facetune-t szoktam használni. Illetve a blogra feltöltött fotókat számítógépen is átnézem, hogy jól mutatnak-e, de azokat is telefonon szerkesztem.

Mi volt az első posztod instán?
 Az első insta-posztom 2013. április 28-án az esküvői csokrom volt.
Fotó: Várnagy Dóri

Mi a kedvenc fotótémád?
 A családom tagjai feltétlenül, de amúgy mindent szeretek fotózni, ami számomra esztétikus. Legyen az tájékp, utcarészlet, épület vagy növényféle. Mondjuk ételeket nem szoktam fotózni. Ez biztos nagy hiányosságom az instán :D


Mi az a követőbázis amit szeretnél elérni? S mi az amit reálisnak tartasz?
 Nincs egy szám a fejemben. Persze örülök, ha emelkedik a követőim száma, mert az azt jelenti, hogy tetszenek a képeim, de a jelenlegi energia befektetésemmel nem hiszem, hogy a közeljövőben nagy változás fog bekövetkezni a követőim számámban. Annyira nem vagyok aktív. Egyébként sokszor van, hogy tudom, hogy egy fotó több mindenkinek tetszene, de nem azt teszem fel, hanem egy másikat, mert az nekem kedvesebb, akkor is, ha esetleg nem olyan jó a minősége. Szerintem nem is elég konzisztens a feedem ahhoz, hogy olyan sok követőm legyen, de nem is törekszem rá, mert én az ilyen feedeket kissé unalmasnak találom. Meg valahogy minden fotónak más-más "áll jól", így nem is értem, hogy csinálja valaki, hogy végigpörgeted a feedjét és ugyanazok a színek köszönnek vissza minden egyes fotón. Általában az első 6-9 fotót próbálom teljes összhangban tartani, illetve többnyire ugyanazokat a filtereket használom minden fotónál.

Forrás: Várnagy Dóri
Ha megkeresne egy cég, hogy szeretne rajtad keresztül reklámozni belemennél? Esetleg történt már ilyen?
 Attól függ, hogy milyen a termék. Például egyszer megkeresett egy külföldi cég, párnát kellett volna reklámoznom. Ki is választhattam volna, hogy melyiket, de egyszerűen egyik sem tetszett. Valahogy nekem túl "habcsók" volt mindegyik. Nem tudtam elképzelni az oldalamon egyiket sem, így nem fogadtam el. Aztán megkeresett a Kin&Kith nevezetű kanadai ruhamárka. Ezt elfogadtam, ők viszont "elfelejtették" teljesíteni a megállapodás rájuk eső részét, úgyhogy fel is hagytam vele. De reklámoztam már a Toilet Trouble Game-t a Hasbrotól, illetve most a Callkötőt. Ez egy olyan karkötő, amin szerepel a szülő telefonszáma. A nyári szabadtéri programok idején különösen hasznosnak tartom, olan sokszor elmászkálnak a gyerekek. Engem totál lever a víz már akkor is, ha csak fél percre szem elől tévesztem őket.

Milyen típusú profilokat követsz? 
 Mindenfélét, de gondolom a legtöbb az anyukás profil lehet. Ebben a kategóriában 3 nagy kedvencem: madebylon, graybenko és hannahacarpenter. További kedvenceim: otthon témában a _designtales_ és az oh.eight.oh.nine. Utazás plusz életmód témában: leantimms, tomyk_, lilyrose, andris.demjen és enikovarai. Divatban ki más mint sincerelyjules. Ételes profilokat nem igazán követek, de anneauchocolat fotóiban azért szoktam gyönyörködni. A magyarok közül leginkább anyukákat követek. Néhány - egyébként kevésbé ismert - kedvencem: zi.my.home, alicerosefairytales és kolcseysaraphotography. Érdemes megnézni őket. Fotós kategóriában pedig vutheara fotóit tartom elképesztően gyönyörűnek.
Fotó: Várnagy Dóri

Van e valami követőszerzési “módszered” vagy csak hagyod hogy a képeid magukért beszéljenek?
 Próbálok aktív lenni, bár ez inkább csak a posztolásban valósul meg, kommentelni ritkábban szoktam. Ami még a követőszerzési módszer, hogy minden nap kb ugyanakkor posztolok. Többnyire reggel, délben vagy este, mivel mindenki más is ilyenkor aktívabb. 
Régebben az anyukás profilok körében kipróbáltam a followloopot is. Ennek révén sok stabil követőm, sőt úgymond instabarátom is lett. Viszont kevés olyan feedet találtam, ami tetszett volna nekem. 
És persze hashtegelek is.Vegyítem a speciális és népszerű hashtageket, általánosakat szinte egyáltalán nem használok.

Van saját hashtag-ed?
 Két saját hashtagem van. Az egyik a #zorimakesfaces, mivel a kislányom elképesztően tud játszani az arcával. Muszáj volt egy csokorba tennem azokat a róla készült fotóimat, amelyeken valamilyen arcot vág. A másik a #vardoriandthebooks, mivel imádok olvasni. A fotózás mellett ez a másik hobbim. Az olvasás kikapcsol. Már 5 éve otthon vagyok a gyerekekkel, jó egy kicsit legalább fejben máshol lenni.

Anyáknapi workshop és Pici Piac

Szóval a hétvégén egy kedves régi barátnőm megkért, hogy menjek vele egy workshopra, melyet a chillearrings szervezett Anyák Napjára. A Hattyú Házban volt megtartva az esemény, ahova egy szűk fél órával hamarabb megérkeztünk, úgyhogy volt időnk már előtte is csacsogni :)
Forrás: saját
 Nagyjából 15 éve szerintem nem is találkoztunk, de lehet van az 20 is. (Mondjuk úgy, messzire sodort minket az élet egymástól laza 250km-re :D). De kb ugyanúgy vettük fel a fonalat, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. S tényleg: nem levélpapírt cserélgetünk, hanem anyai tapasztalatokat. Izgalmas szakasz elé nézünk mindketten. Szeptembertől a gyerkőcök oviba mennek, szóval van izgulás.
Forrás: saját
11 órakor elkezdődhetett a workshop. Előtte én már kinéztem neten egy karkötőt, hogy majd hasonlót próbálok alkotni (persze teljesen más lett :D ) Lényegében mindketten teljesen más stílusút készítettünk, de állati jól éreztük magunkat :) Nem győztünk válogatni a gyöngyök, betűk, kvarcok között :) Egy párszor visszafejtettem őket, mire rájöttem milyen is legyen a végleges karkötő.

Kicsit a chillearringsről: A brand megálmodója és most már egyben tervezője is, Ember Csilla.
"Gyermekkorom óta imádom az ékszereket. Folyton karkötőket fűztem már akkor is. Milyen érdekes a sors, hogy újra visszaköszön az életemben. A márka megalapításával, az volt a célom, hogy a saját szememen keresztül mutassam meg a divat világát, az ékszereket, melyekkel mi nők, megszinesíthetjük a hétköznapjainkat. Célom, egy olyan márkát kiépíteni, ami irányadó lehet egy-egy hölgynek, öltözködési stílusának megreformálásában."

Forrás: saját
A workshop végén aztán az anyukák kaptak 1-1 szál tulipánt, ami csodák csodájára valahogy kibírta hazáig s azóta is csodaszépen mutat a vázában :) Bár 11-13-ig írták a workshop-ot, dél körül már készen voltunk a karkötőkkel csak a befejezésre várni kellett, így kicsivel fél 1 után jöttünk el.
Forrás: saját
 Mivel eléggé éhesek voltunk, elsétáltunk a Mechwart ligetnél lévő Marangona Gasztro Pontra ebédelni. Hát az a hely :) Egy csoda :) Imádtam a designt, a kaját, mindent :) Nem volt kis adag sem, úgyhogy bár szerettünk volna sütizni, már nem fért volna belénk :) Viszont míg vártunk az ebédre csináltunk legalább angyalkás képeket, megnéztük a csodapadlót :)

Forrás: saját
 Időnkbe belefért, s elég közel is voltunk helyileg, ellátogattunk még a Pici Piacra is, ahol az alábbi képeken látható csodákon kívül még két nagyon helyes és aranyos képet szereztem be a nagyiknak anyák napjára :) Judittoo-s irkafirka táblát már nagyon régen akartam, de mikor megláttam, hogy van Jógakalandos borításban is, háááát muszáj volt :) Mint ahogy ESKA eü kiskönyv borítóval is régóta szemezgettem. A pici turbán pedig majd babalátogató ajándék lesz, ha eljutunk :) Illetve cseréltünk egy Mili&Bro-s nacit Judittal, mert varrt egy plusz erősítést a nadrágba, amit rendeltem tőle.
Forrás: saját

Ami nekem érdekes volt, hogy délután kettő körül voltunk s szinte csak lézengtek az emberek. Mondjuk gondolom a ballagások miatt, de az tuti, hogy ilyen kevés embert még nem láttam ott :) Na nem mintha hiányzott volna a tömeg. Ráadásul szerintem a kiállítók is nagyon jól voltak most összeválogatva, szóval pláne érthetetlen volt nekem :) Naaaaa mindegy :)

#FollowFriday

Mai interjúalanyom az egyik kedvenc vloggermamim, a csodálatos Danimaci anyukája, akinek a blogját nagyjából akkor kezdtem el követni, mikor Dani megszületett. Nagyon örültem mikor videózásba (is) kezdett, mert szerintem a gyerekeink mentalitásban eléggé hasonlítanak egymásra, s nagyon szeretem az anyaságról megfogalmazott gondolatait is. Hello Verus! :)

Mióta vlogolsz?
1,5 éve kezdtem videózni, de eleinte, az első pár videómat egy ismerősöm vágta, mert még nem tudtam, akarok-e tényleg ezzel foglalkozni és nem értettem a vágáshoz, nem akartam addig "feleslegesen belemerülni". De néhány videó után kiderült, hogy ez nem egy kósza hobbi lesz.

Mi a célod a videózással?
A célom elég egyszerű: saját magam szórakoztatása. Így ki tudok szakadni a mindennapokból, a kreatív énemet mozgásban tudom tartani, s nem mellesleg egy csomó szuperjófej embert ismertem meg.

Melyik videód volt közönségkedvenc?
A közönség kedvence, ahogy én tapasztaltam a szülés sztori videóm volt.


S melyik volt számodra nagyon kedves?
A személyes kedvencem pedig a januári egy hetes vlogkihívásból a fekete-fehér, néma videóm, ami kicsit másabb szemszögből mutatta be egy napunkat Danival.



Mennyi követőt tartasz reálisnak? Mi a cél?
Nincs konkrét számszerű célom, nyilván örülök, ha nő a követőim tábora, de első sorban engem inkább az foglalkoztat, hogy olyanok kövessenek, akiket a célközönségemnek tekintek. Tudom, hogy a youtube-ot a fiatalok uralják, de egy 12-15 éves gyerek "dobj egy szívecskét" kommentjeivel nem tudnék mit kezdeni. Úgyhogy kicsit se bánom, ha lassan növekszik a tábor, amíg olyan színvonalas, értelmes, építő jellegű kommentek érkeznek, mint eddig. Szeretem a nézői közönségem.

Ossz meg 5 random dolgot magadról!
5 random dolog...húha...
  • Egy nyári trauma miatt rettentően iszolygok a békáktól.
  • Egy héttel Dani nemének kiderülése előtt megálmodtam, hogy fiú lesz és szinte félelmetes módon hasonlít arra a kisfiúra, akit álmomban láttam.
  • Életem végéig elélnék főtt kukoricán, dinnyén, cseresznyén és bolognai spagettin.
  • Van egy apró testi fogyatékosságom, amit Tobynak neveztem el.
  • 5. osztályban félévkor megbuktam néprajzból. Soha előtte és azóta se utáltan, sőt, gyűlöltem meg úgy tantárgyat, mint azt, mai napig is felidegesít, ha arra gondolok, mi a franc értelme volt 11 évesen népi hiedelmekről és szokásokról tanulni. Év végén egyébként azért nem lettem 4es (kereken 4-esre álltam), mert félévkor megbuktam. Na ez is baromi nagy butaság az oktatásban...
Melyiket élvezed jobban: blog/vlog?
Az a helyzet, hogy rengeteg téma van, amit videóban jobban át lehet adni. Amióta vlogolok a blog háttérbe szorult, pedig szeretek írni, csak sokkal kevesebb alkalom van, amikor igazán kedvet érzek az íráshoz, leginkább a videók ötletelése hoz lázba, de azért igyekszem a blogra is időt szánni. Vannak oda is új terveim!

Ki a kedvenc youtubered?
Nos 3 kedvencet tudnék kiemelni. Az egyik s rám iszonyat inspirálóan ható ember az Magyarósi Csaba. Amit leginkább imádok az a dinamika és az a minőség, amit a videóiban látok, illetve irigylem a követőtáboráért. Na, ott nem nagyon találsz 12 évesektől kommentet. :D Mellette nagyon szeretem Mindigmami Anett videóit, nagyon örülnék, ha aktívabb lenne bár megértem, miért nem nagyon van videó manapság. De Ő azt testesíti meg, ami számomra is cél. Átgondolt, hangulatos, minőségi videókat készít, érdemi tartalommal. Szerintem abszolút hiánypótló a "szakmában", mert a legtöbb hozzánk hasonló témában vlogoló anyuka nem sok hangsúlyt fektet arra, hogy a videónak kerete, minősége, színvonala legyen.... És végül, de nem utolsó sorban Bogyó és bandája Petra, akinek a humora nálam minden visz :D Tudom, hogy nem mindenki vevő az Ő önironikus, kicsit kifiurázó humorára, de nekem üdítő és imádom :)

Köszönöm a beszélgetést :)