Life with a toddler

Gondolkodtam rajta, hogy átnevezem majd a blogot... Sokkal inkább szólnak már a gyerek körülni dolgokról semmint csak gyerekdivatról.

Amennyire fárasztó nap mint nap kitalálni mit szeretne, mivel tudom lefárasztani, mit adjak neki enni, mennyit, mikor, annyira szórakoztató is.

A héten egy nap alatt produkált 3 olyan szitut, amin még most is röhögök, ha eszembe jut.

1. Hazaérve a délutáni sétából gondoltam lecsüccsenek picit s eszem. Pöttöm a konyhában, s túl nagy a csend. Ez mint tudjuk egy gyereknél sosem jelent jót... Megyek ki, gyerek áll a sarokban, keze hátratéve, de már akkor látom, hogy a félbevágott alma "kicsit" meg lett dézsmálva. Ott volt a konyhapult szélén s már elfelejtem, hogy elég nagy s beljebb kellene tennem a cuccokat, mert eléri. S ahelyett, hogy szólt volna, hogy kér belőle. Levette, megrágcsálta kicsit s mikor hallotta hogy megyek, visszatette a helyére s ott állt ártatlanul, hogy nem én voltam, nem tudom kivolt :)

Forrás: saját


2. Fél órával később, szétkapta az orrszívó porrszívót s a hosszú csövét felrakta a két fülére, mint egy sztetoszkópot :D Kapott ugyanis még Mikulásra egy dokiszettet, gondoltam jó lesz, nem fél majd az orvostól (hiú ábránd :)) de itthon nagyon jól eljátszunk vele :D

3. Este pedig biztos, ami biztos ráejtette a porszívó csövét élével a lábamra :D Simán benne van hogy eltörte a kislábujjam, mert még mindig rohadtul fáj, bár most már tudom mozgatni. Akkor egy fél óráig rálépni sem tudtam. Ez nekem azért különösen vicces, mert mikor kicsik voltunk anyukám mindig azzal "fenyegetett" hogy fejbeverlek a porszívó csövével :D Hát a gyerek beváltotta.

Forrás: saját
Szóval összességében most már azt lehet mondani, hogy a szórakoztató korszakba értünk. Még a dackorszak előtt :) Bár már nála olyan mintha kezdődne az is. Néha indokolatlanul tud olyan hisztiket levágni s nyilván azért mert rosszul veszem le a jelzéseit, de hát na. Ilyenkor mindig mondom neki, hogy tanuljon meg gyorsan beszélni s akkor nem lesznek félreértések :D

Az meg hogy a legnagyobb boldogság, hogy szanaszét cafatokra téphet egy WC papírt....Már meg sem lepődöm :D

Forrás: saját

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése