Goodbye 2016, Hello 2017!

Először Boldog Új Évet minden kedves olvasónak. Rendhagyó módon kicsit lelkizős bejegyzés következik. Közel egy hónapja "hanyagolom" szegény kis blogot, aminek egész egyszerű oka van: mióta átköltöztünk az új házba, nincs időm semmire és még Beni is beteg volt az ünnepek előtt. Talán most kezd újra olyan napirendünk kialakulni, ami mellett belefér az, hogy ha nem is napi szinten, de heti szinten tudjak írni.

2016 legnagyobb része az új kuckó keresgéléséről, megtalálásáról, megvételéről, felújításáról s a beköltözésről szólt. Emellett elindítottam a blogot, ami áprilisban ünnepli majd első szülinapját :) Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg lehet szokni a sokkal nagyobb teret. Bár az elején mi felnőttek kegyetlen rosszul aludtunk, mára minden rendeződött. Az ünnepek előtt Beni beteg lett s ő aludt nagyon rosszul. 2016 volt az első év hogy tényleg tudtunk menni a gyerekkel is kirándulni, megmutattuk neki milyen a Balcsi, mivel akkor apja picit még tartott a külföldi úttól, ezért ezt január végén egy kis milánói kiruccanással majd pótoljuk.

Nem vagyok egy nagy fogadkozó típus, ugyanis nincs annál rosszabb mint 1-2 héttel új év után már meg is szegni a fogadalmunkat. Inkább változtatni szeretnék, így 1 dolog van, amire szeretnék kiemelt figyelmet fordítani idén: az pedig a főzés. Én nagyon szeretek főzni, szeretem az új ízeket, Sz. szerint nem is csinálom rosszul. Viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nagyszülők mindig ellátnak minket kajával, így maximum 1szer jutottam el hetente a főzéshez, mert nem kellett többször.
Forrás: saját
Nektek van újévi fogadalmatok?

4 megjegyzés:

tarhosemese írta...

Én azt hittem, hogy a szülési szabadság alatt, vagy a gyes alatt megtanulok majd főzelékeket főzni.
Hát, nem sikerült. :-) Így jár az ember, ha az anyukája szakácsnő.

Évi írta...

Óóóóóóóóóó, hát úgy könnyű :) De tényleg :) Bár én tényleg szeretek főzni, szóval remélem összejön ha nem is mindennap, de 2-3szor hetente :)

Pillangókisassony írta...

Ránk is anyum főz, de én majd akkor akarok végre elkezdeni főzőcskézni rendesen, ha elköltöztünk és lesz végre tágas konyhám!

Unknown írta...

Megyunk enni❤karacsonyi menu finom volt
V

Megjegyzés küldése