Pici Piac - Kürtős Kalács fesztivál

Egy kis személyesebbel kezdeném: köszönhetően a tegnapi napnak a depim már kezd múlni, már nem halogatom, tologatom magam előtt az elintézni valókat, hanem ha szépen lassan is, de kezdem utolérni magam. Beni ajándékbeszerzése, kórházi lista megírása (valamelyik nap már be is pakolok majd, de az egy másik poszt lesz :D ), és egy csomó apró más, ami nekem fontos, de amúgy nyilván nem a világ vége :)

A Pici Piac nekem mindig egy olyan kikapcsolódás, a tömeg és a meleg ellenére, ahol tuti, hogy botlok legalább 1 ismerősbe. Most azért már előtte tudtam, hogy ez sűrű lesz, de álmomban sem gondoltam, hogy ennyi mindenkivel sikerül találkoznom :)

S az a baj, hogy tényleg összeírt listával kellene elindulnom, mert az utóbbi két piacon, hiába gondoltam, hogy mennyi mindent fogok beszerezni a fele lemaradt :D S ahogy kipakoltam itthon rájöttem, hogy gyakorlatilag ruhán kívül nem vettem más a gyerekeknek :) Pedig klassz lett volna fürdetőt is, magamnak fülbevalót, I'm soooo pregnant-es felsőt, na de ez legyen a legkevesebb.
Forrás: saját
Ami most nekem a személyes kedvencem az a Mili&Bro Lambscape kollekciója, gyakorlatilag az egészet fel tudtam volna vásárolni :) Kapott amúgy ruhákat Beni meg Hugi is, nehogy kimaradjon valaki a jóból :) Bevásároltam még a Mini Moccánál illetve pár új Purple Punk darabot is beszereztünk. Ebben mind az a gyönyörű, hogy a Pöti showroomban szintén be tudtam volna őket szerezni egyben :) Hoztam még vásárfiát a BozokiKids Fashiontől illetve Pici and the city-től is, mert imádom azokat a pantallókat s télre imádás lesz a kisasszonyra. :)
Forrás: saját

Kíváncsi leszek hogy mikor fogok legközelebb eljutni egy ilyenre, mert azért az egész napos járkálást ki kell pihennem rendesen :) De klassz volt pár instamamival is találkozni meg a volt osztálytársaimmal is :) Igazi anyukás program amúgy a Piac azért nem is szoktam erőltetni, hogy Sz. jöjjön velem. Kivéve ha úgy ejtjük útba, hogy megyünk máshova is. Ami nekem most igazán feltűnt, hogy rengeteg volt a ruházati termék, sokkal kevesebb kiegészítőt, babaszoba dekort láttam, mint az eddigi vásárokon. Lehet ezért sem véletlen, hogy ennyi ruhával tértem haza? :)

Természetesen utána Ancsi barátnőmmel átsétáltunk a Kürtőskalács Fesztiválra, ha már egyszer a Gesztenyés Parkban tartották, ettünk egy isteni finom kalácsot (sőt akkora volt, hogy még Sz. is tudott enni belőle mikor hazaértem :)) aztán tovább álltunk Glamour napozni, de ez egy másik sztori :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése