Pici lakásból óriás házba III.

Na és akkor most megosztanám veletek a nappalival kapcsolatos dilemmáimat.

Forrás: saját -PAINT szerkesztés :D
 Jelenleg így néz ki a nappalink üresen. Kicsit asszimetrikus, mert a baloldali ajtó az ami az előszobából nyílik. Vele szemben pedig a teraszajtó, amin ki lehet menni az erkélyre. Én azt a "folyosót" mindenképp szeretném megtartani, hogy ne kelljen bútorokat kerülgetni, ha ki akarok menni a kertbe. Mivel az első amit megálmodtam a gyerek játszósarka volt, amit mindenképp szerettem volna a lépcső aljába tenni, az A verzió ehhez alakult.

Viszont ma apósom rávilágított arra, hogy több szempontból sem jó az elgondolásom. Egyrészt a TV-t nem feltétlenül jó ha arra a falra rakom, mert az ablakok miatt mindig rossz lesz a tükröződés. Másrészt ha abba a felére kerül a médiarész, sokkal kisebb kanapé férne el, ahogy számolgattam egy 150x170-es. Az pedig egy közel 30m2-es nappaliba szerintem kicsi. Főleg, hogy van egy 2x3 méteres szőnyegünk :D
Forrás: saját
 Így valószínűleg a B verzió fog megvalósulni, de lehet még ezen is variálok majd kicsit beáldozva a játszósarokból egy minimálisat. Mindenesetre jövő hétvégén megyünk kanapékat próbálni, addigra pedig mindenképpen el kell döntenünk hogyan akarjuk s lemérni, mik lehetnek a korlátok.
Forrás: saját

This entry was posted in

Quinn and Fox

A Quinn and Fox-ot 2013 októberében alapította egy kétgyermekes házaspár, főként azért mert a gyerekek ekcémától szenvedtek s úgy gondolták kell valami alternatív megoldás ruházkodás terén. Mivel gyors megoldásra volt szükségük s szerettek volna olyasmit, ami nem hagy óriási ökolábnyomot, így létrehoztak egy saját márkát. Most, négy gyerekkel a lábuknál, arra törekszenek, hogy évszakról évszakra hozzák a színvonalat.

A Quinn and Fox egy los angelesi cég, minden egyes termékük elejétől a végéig kézzel készül s helyben. Büszkék arra, hogy megtalálták a legpuhább anyagokat és a legjobb festékeket, hogy a legjobbat nyújthassák a gyermekeinknek. Környezetbarát és organikus, ami csak a kezdete annak, amit próbálnak elérni. Minden évszakban egy csapat művész dolgozik azon, hogy amik a képzeletükben léteznek azt végül valóra váltsák.

Forrás: quinnandfox.com
Én végül egy türkizkék pólót rendeltem a kis haspóknak, bár magát a márkát még a monokróm időkből ismertem meg :) A színe csodás, az anyaga nem különben s mosás után is tartja a formáját, ami azért nem minden "kézműves" márkára igaz. Jövő nyárra isteni lesz. Valami elpattanhatott most nálam türkiz téren, mert rendeltem neki egy Bobo Choses türkiz atlétát is :D



Kötődő nevelés?!

Mostanában sok anyuka ismerősöm posztol FB-on okosságokat. Vagy mióta gyerekem van, jobban feltűnnek ezek a cikkek? Nem tudom :) A minap egy interjúra kaptam fel a fejem, ami Dr. Bagdy Emőkével készült. Nos, eddig azt gondoltam kötődően nevelem a gyermekem, illetve sok olyan nevelési mintát látok, amire én azt mondom, hogy köszi én nem így szeretném. Majd elolvastam a cikket, s úgy éreztem szaranya vagyok, de a legjavából. Ugyanis a kötődő nevelés szent hármasa: a hordozás, az igény szerinti szoptatás és az együttalvás.

Nekünk ezekből kettő alapból kimaradt az életünkből, a harmadik is - a hordozás - is ad hoc jellegű, amikor praktikusabb, akkor nyilván a hátamra kötöm én is, de amióta jár jobb szeret babakocsiból nézelődni. S miért erőszakoljam rá, hogy szeretem ha velem van, ha neki már mások az igényei.

Igény szerinti szoptatás: biztos csodás dolog, biztos vannak olyan emberek, akiknek megy ez mint a karikacsapás. Nekem úgy kellett szólnom a nővéreknek a kórházban, hogy egyáltalán valaki mutassa már meg hogyan is kell, mit is csináljak. Én nem kaphattam meg rögtön a gyerekemet, hogy mellre tehessem, engem még fél óráig műtöttek, miközben őt odakinn lemosták megvizsgálták, hogy minden rendben van e vele, majd elvitték a koraszülött intenzívre. Nekem a szoptatásnak csak az árnyoldala jutott: mivel nem volt elég ereje rendesen szopizni, ezért fejtem a tejet, ami gyakorlatilag egy mókuskerékké alakult, egyre jobban stresszeltem magam, végül pedig a maradék tejem is elapadt.

Forrás: saját
Együttalvás: Az együttalvás is nyilván olyan anyukáknak praktikus, akik tudják a csecsemőjüket szoptatni, hiszen nem kell átvánszorogni a gyerekszobába, kényelmesen el lehet látni a gyereket. Nekünk a pindúr már a kórházból hazaérve a saját ágyában aludt s alszik azóta is. Egyszer nem fordult meg a fejünkben, hogy magunk közé vegyük s nem csak azért, mert nem férnénk el, hanem mert ő is annyira öntörvényű mint mi, s gyakorlatilag első pillanattól kezdve magáénak érezte a kis kuckóját.

Aztán szerencsére szembejött ez a cikk  s mondjuk azt kicsit megnyugodtam. Én sosem hagyom sírni a gyerekem. Ha valamiért nem tud magától elaludni - 100ból mondjuk 2szer - akkor vagy én vagy az apja segítünk neki. Ott vagyunk, vele vagyunk, énekelünk neki, simizzük kicsit. Éjjel ha nem tud visszaaludni volt rá példa, hogy ölben aludt el. Mégsem szokott rá arra, hogy "altassuk". Persze mindenki kérdezgeti, hogy na átalussza e már az éjszakát, mintha ez valaminek is a mértékegysége lenne... Én pedig - azt azért nem mondom, hogy nagyon szívesen - de felkelek hozzá éjszakánként is, megetetem, hiszen tudom, hogy egyszer meg fog érni az idegrendszere arra, hogy már ne ébredjen, hogy át tudja aludni az éjszakát. Most még szüksége van ránk, arra hogy hozzánk bújhasson este - ha már napközben nem éppen bújós fajta :))

Nem mondom, hogy könnyű, de mindenképpen megéri. Nem olvastam szakirodalom hegyeket a gyereknevelésről, csak 1-2 könyvet, s persze tudom, hogy tanulható dologról van szó. De nekem senki ne mondja azt, hogyha a gyereknek fáj a foga s éjjel ébren van már 2 órája, mindig fel-felsír, pont mikor már éppen elaludnál, akkor mindenki a legnagyobb türelemmel tud a gyereke felé fordulni s hogy a türelmesség tanulható, mert az bullshit. Amúgy a gyereknevelés a legjobb önismereti tréning. Eddig nekem is volt egy "énképem", amit ezalatt a 15 hónap alatt Beni lényegesen átírt :) :D

FeMini Box Kisgyermek Kiadás I.

Szerintem a lehető legjobban döntöttem, amikor az első verzióját rendeltem meg. Hihetetlen nagy ugrás volt nekem az előző Bébi Edition után. Jó értelemben. Igaz ebben is volt 2 olyan termék, aminél finoman szólva is ráncolgattam a homlokom :D

Forrás: saját
Na de lássuk a doboz tartalmát:

MY Pretty World - Fali dekor: A bal szélső macis a képen. Mentás színekben (is) gondolkodom az új gyerekszobában, illetve nézegettem már bannereket, erre kapunk egy ilyen cukiságot :) Hát nagyon betalált :)

Mamazoo - játéktároló: A kis cuki felhős tároló a jobb szélen. Én szeretem az ilyen tárolókat. Papírzsákból is van már több, a legideálisabb, ha hirtelen kell a rumliból rendet varázsolni. S olyan nincs hogy egy gyerekszobában elég tároló van... :D Ráadásul a színei is nagyon klasszak,így később akár a kistesó szobájában is helyet tud kapni.

Minnie Me's - körsál szett: Hat nem tagadom a kedvenc termékem a dobozból. Ahogy kivettem a csomag tartalmát, még át sem néztem mindent, mikor ezt már fel kellett nekem is és Beninek is próbálni :D Ez a fajta sál olyan cukin áll rajta, hogy öröm nézni :) Nagyon jó lesz télire :) S nekem is egész jól áll :)

B.cute - mackós pohármelegítő: Szeretem a horgolt dolgokat, és a macikat is :) Már el is képzeltem, ahogy téli estéken almás-fahéjas teát kortyolgatok az új házban bekuckózva a macis bögrémmel :D

Color&Fun - ceruzatartó: pont mostanában gondolkodtam, hogy el kéne kezdeni firkálgatni Benivel, ismerkedjen a rajzolással, hátha tetszeni fog neki, mert a tollakat már amúgy is imádja nyomkodni.

Bozoki Kids Fashion - Kincses zsákocska: az első aminél elkezdtem ráncolni a homlokom :D Nem igazán értettem s egyelőre még nagyon funkciót sem tudok neki találni, hiszen a gyerek bármit gyűjteni akar, azt úgyis nekem fogja odaadni, nem zsákba tenni :D Nem tudom más gyereke hogy van ezzel :D

Ektra Design - ceruzakészlet és színező: na a másik amit aztán végképp nem tudtam hova tenni :D Bár még mindig jobban jártunk, mint a matricával, ami a másik dobozban volt.

Mint már korábban írtam azt nem igazán értettem, aki pl kétféle dobozból is rendelt, de van egy termék, ami azért nagyon nagyon bejött a másik dobozból: a Crochet love fali dekorja. De azt lehet rendelek majd tőlük külön :)

Összegezve: szerintem az irány jó, sokkal hasznosabbak a benne lévő tárgyak, nekem egy szívfájdalmam van, hogy inkább szól anyukáknak mint a kicsiknek, kifejezett "játék" nem volt benne, amit oda tudtam volna adni Beninek, hogy ő is élvezhesse :)

"Ugye az anyák nem mennek betegszabadságra?!"

Az van, hogyha a gyermekemnek nem lennének olyan drágaságos nagyszülei, mint amilyenek vannak, akkor nem tudom, hogy az elmúlt pár napot hogy éltük volna túl. 8 nappal ezelőtt ugyebár Beni hivatalos volt egy babazsúrra, ami nekem azért jött kapóra mert legalább előtte el tudtam szaladni a Pici Piacra.

Igenám, csakhogy az ünnepelt beteg volt. Folyt az orra, semmi komoly. Kedden már Beninek is folyt az orra, de szerencsére se láza nem volt, se az orrát nem nagyon kellett porszívózni, mert tényleg annyira folyt neki, hogy nem volt értelme. Kicsit talán nyűgösebben teltek a napok, de hát érthető: a kis duracell nyuszi nem szeret beteg lenni. Pénteken már kezdett fájni a torkom, ekkor anyumék vigyáztak a gyerekre, mert mi egész nap a ház körül dolgoztunk. Akkor este még elmentem tesómmal moziba, megnézni a Bridget Jones babát vár című eposzt, ő már akkor tiszta nátha volt - pedig ő Benivel nem is találkozott.

Szóval nem tudom, hogy a kettejük két különböző bacija, vagy csak a Benié, de szombatra elfajult egy szuperklassz kis arcüreggyulladássá a szimpla torokfájásom. Sz. kivitte aznap Benit anyósomékhoz, ő pedig maradt ápolni engem. S ez így ment az elmúlt pár napban. A gyerek már sokkal jobban van, nem is akartuk visszafertőzni, így alig találkoztunk. Én napok óta a nappaliban alszom, mert csak felpolcolt fejjel tudok egyáltalán elaludni. Ennyire levertnek, gyengének mióta megszületett Beni nem éreztem még magam. Ijesztő volt, hogy képtelen vagyok a saját gyerekemet ellátni, annyira ledöntött ez a hülye vírus a lábamról.

Úgyhogy innen is pacsi és puszi a nagyszülőknek, hogy ilyen nagy segítséget tudtak ezekben a szörnyű napokban nyújtani. Most már talán a nehezén túl vagyunk, bár még mindig elég gyenge vagyok, de mióta felfedeztem a Panadolt (ugyanis nem szedhetek akármilyen gyógyszert) ugrásszerűen elkezdett javulni az állapotom. Sajnos apa az, aki kezd egyre jobban lebetegedni, szóval tényleg végigmegy az egész családon :(

Ti hogy bírjátok, ha beteg a gyerek, s ráadásul még ti is?

#anyaido #bridgetujraavasznon

Forrás: aeonflux.blog.hu

Tartalom:  Miután szakított Mark Dacyval, Bridget Jones "boldogan él, amíg meg nem hal" terve nem igazán úgy alakult, mint várta. Negyvenes szingliként úgy dönt, hogy hírproduceri munkájára koncentrál, és régi és új barátokkal veszi körül magát. Most az egyszer Bridget teljesen ura a helyzetnek. Mi baj lehet?

Ám Kupidó közbelép, és Bridget megismerkedik egy Jack nevű, jóképű amerikaival, aki úgy udvarol, ahogy Mark Darcy soha. És jön a váratlan fordulat: hősnőnk teherbe esik, de van egy bökkenő: csak 50 százalékos bizonyossággal tudja a babája apjának kilétét...
 
Vélemény: Minden cikk Reneé Zellweger arcáról szól, vagyis inkább annak felismerhetetlenségéről, én viszont inkább arról írnék mennyivel jobb is volt ez a film, mint a második rész :) Eleve nagyon ötletesen megoldották, hogy Hugh Grant nem vállalta újra Daniel Cleaver szerepét - amit szerintem látva a film sikerét már meg is bánt :D. Plusz nekem személyes kedvencem McCsábító, szóval nálam már borítékolható volt a sikere. Vicces volt és szerethető, sokkal jobban mint a Rossz Anyák.

Pici lakásból óriás házba II.

Az a helyzet, hogy bár sokan mondták, hogy ki fogok akadni meg majd fél évvel a beköltözés után fogom elkezdeni élvezni nem igazán hittem el. Imádok tervezgetni, pörögni, csinálni ha valami új dologról van szó. Egy valami van, amivel nem számoltam...Hogy a mesteremberek sosem szegények ígéreni.
Forrás: saját - ez lesz Beni szobája, abban kis beugrórészben lesz az ágya
Az eleje annyira gördülékenyen ment, megkaptuk a kulcsokat, kb első nap le is fóliáztunk egy szobát, apával lekaptuk a tapétát, utána jöttek a villamos szakik megnézték az egész rendszert, raktak be Φ-relét, 2 nap alatt végeztek is. Folytattuk a fóliázást, szegőleszedést, ott maradt bútorok letakarását, középre húzását. Minden úgy tűnt sínen van haladunk. Jött ács megnézni a tetőszerkezetet, mert amikor volt egy nagyobb eső, azért lehetett látni, hogy a kémény mellett valahol folyik be a víz. Volt a festő felmérni a terepet, mondta, hogy ne szedjük tovább a tapétát, mert neki úgyis foglalkozni kell azzal a helységgel, újrakaparni stb.

Forrás: saját - a hálószobánk egy kis része
Majd elkezdődött a radiátorcsere. 1 nap alatt gyakorlatilag leszedtek mindent. Azóta úgy áll a ház s majd jönnek. Én meg tiszta ideg vagyok, mert a festő kezdene jövő pénteken. S tudom, hogy a munka nagy része majd még csak most lesz, főleg a takarítás/költözés ki- és bepakolás, de borzasztóan frusztrál, hogy most áll minden. Néha átmegyünk kitenni a kukát, kidobni 1-2 szemetet s ennyi.

1 szempontból viszont mindenképpen jó ez a kis szünet: sokkal többet tudok a gyerekkel lenni, aki már azt az 1 hetet is nem tudta hova tenni, amikor egész sokat vigyáztak a mamák rá.


This entry was posted in