Kötődő nevelés?!

Mostanában sok anyuka ismerősöm posztol FB-on okosságokat. Vagy mióta gyerekem van, jobban feltűnnek ezek a cikkek? Nem tudom :) A minap egy interjúra kaptam fel a fejem, ami Dr. Bagdy Emőkével készült. Nos, eddig azt gondoltam kötődően nevelem a gyermekem, illetve sok olyan nevelési mintát látok, amire én azt mondom, hogy köszi én nem így szeretném. Majd elolvastam a cikket, s úgy éreztem szaranya vagyok, de a legjavából. Ugyanis a kötődő nevelés szent hármasa: a hordozás, az igény szerinti szoptatás és az együttalvás.

Nekünk ezekből kettő alapból kimaradt az életünkből, a harmadik is - a hordozás - is ad hoc jellegű, amikor praktikusabb, akkor nyilván a hátamra kötöm én is, de amióta jár jobb szeret babakocsiból nézelődni. S miért erőszakoljam rá, hogy szeretem ha velem van, ha neki már mások az igényei.

Igény szerinti szoptatás: biztos csodás dolog, biztos vannak olyan emberek, akiknek megy ez mint a karikacsapás. Nekem úgy kellett szólnom a nővéreknek a kórházban, hogy egyáltalán valaki mutassa már meg hogyan is kell, mit is csináljak. Én nem kaphattam meg rögtön a gyerekemet, hogy mellre tehessem, engem még fél óráig műtöttek, miközben őt odakinn lemosták megvizsgálták, hogy minden rendben van e vele, majd elvitték a koraszülött intenzívre. Nekem a szoptatásnak csak az árnyoldala jutott: mivel nem volt elég ereje rendesen szopizni, ezért fejtem a tejet, ami gyakorlatilag egy mókuskerékké alakult, egyre jobban stresszeltem magam, végül pedig a maradék tejem is elapadt.

Forrás: saját
Együttalvás: Az együttalvás is nyilván olyan anyukáknak praktikus, akik tudják a csecsemőjüket szoptatni, hiszen nem kell átvánszorogni a gyerekszobába, kényelmesen el lehet látni a gyereket. Nekünk a pindúr már a kórházból hazaérve a saját ágyában aludt s alszik azóta is. Egyszer nem fordult meg a fejünkben, hogy magunk közé vegyük s nem csak azért, mert nem férnénk el, hanem mert ő is annyira öntörvényű mint mi, s gyakorlatilag első pillanattól kezdve magáénak érezte a kis kuckóját.

Aztán szerencsére szembejött ez a cikk  s mondjuk azt kicsit megnyugodtam. Én sosem hagyom sírni a gyerekem. Ha valamiért nem tud magától elaludni - 100ból mondjuk 2szer - akkor vagy én vagy az apja segítünk neki. Ott vagyunk, vele vagyunk, énekelünk neki, simizzük kicsit. Éjjel ha nem tud visszaaludni volt rá példa, hogy ölben aludt el. Mégsem szokott rá arra, hogy "altassuk". Persze mindenki kérdezgeti, hogy na átalussza e már az éjszakát, mintha ez valaminek is a mértékegysége lenne... Én pedig - azt azért nem mondom, hogy nagyon szívesen - de felkelek hozzá éjszakánként is, megetetem, hiszen tudom, hogy egyszer meg fog érni az idegrendszere arra, hogy már ne ébredjen, hogy át tudja aludni az éjszakát. Most még szüksége van ránk, arra hogy hozzánk bújhasson este - ha már napközben nem éppen bújós fajta :))

Nem mondom, hogy könnyű, de mindenképpen megéri. Nem olvastam szakirodalom hegyeket a gyereknevelésről, csak 1-2 könyvet, s persze tudom, hogy tanulható dologról van szó. De nekem senki ne mondja azt, hogyha a gyereknek fáj a foga s éjjel ébren van már 2 órája, mindig fel-felsír, pont mikor már éppen elaludnál, akkor mindenki a legnagyobb türelemmel tud a gyereke felé fordulni s hogy a türelmesség tanulható, mert az bullshit. Amúgy a gyereknevelés a legjobb önismereti tréning. Eddig nekem is volt egy "énképem", amit ezalatt a 15 hónap alatt Beni lényegesen átírt :) :D

1 megjegyzés:

Barta Veronika írta...

Akkor ezek alapján én az első 5 hétig 66%osan király anya voltam, mert addig velem aludt Dani, meg kb. addig tudtam szoptatni is (folyamatos pótlás mellett). :D Azóta meg ha úgy hozza 33%-ban jó szülők vagyunk. Például tegnap mikor sétáltunk a botanikus kertben és Danit apukája hordozta.

Egyébként én nem olvastam semmilyen könyvet, sőt, gyakorlatilag semmit a nevelésről míg Dani meg nem született, és azóta is csak "tájékozódás" jelleggel olvasok ilyesmit. Az első pár hétben próbáltam megfelelni a család, mások elvárásának, meg a külvilágnak hogy is kéne viselkednem és csinálni a dolgom, aztán végül rájöttem, az a legjobb ha úgy cselekszem, ahogy én jónak érzem. És ez azóta is így van, minden esetben úgy döntök, ahogy a szívemmel jónak látom. Én ismerem a legjobban a fiam, így csak és kizárólag nekem (és az apukájának) van jogom eldönteni, hogyan nevelem. Egyetlen pillanatra sem éreztem még magam szar anyának. Türelmetlennek sokszor, meg a szoptatási kudarc miatt bénának, de rossznak sose. Te se érezd sose, mert a szaranya nem itt kezdődik. :)

Megjegyzés küldése