FeMini Box

Május elején egy új meglepetés doboz szolgáltatásra kaptam fel a fejem Facebookon. FeMini Box névre hallgat s két kézműves anyuka fogott össze, hogy minél szélesebb körben megismertessék magyar alkotók munkáit, hiszen ők aztán igazán tudják, milyen nehéz egy kézműves vállalkozást beindítani. (Főleg, ha még 1-2 gyerkőc is szaladgál mellettük).

Bemutatkozójuk pedig:
Forrás: FeMini Box Facebook-oldal

Szeretnénk Nektek végre bemutatkozni és picit mesélni a FeMini Box-ról:
Örsi-Korényi Szilvia és Pál Piri vagyunk, a FeMini Box két megálmodója.
Elhatároztuk, hogy saját két gyerektextil vállalkozásunk (Mirifay Design és Bypippa) mellett, elindítunk közösen egy olyan kezdeményezést, amellyel a hazai dizájnerek számára megjelenési lehetőséget nyújtunk, hogy be tudjanak mutatkozni a nagyközönség számára annak érdekében, hogy nevük és termékeik minél több magyar családhoz eljuthassanak.
Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy korlátozottak a lehetőségek, főleg akkor, amikor szerény a tervező büdzséje és még egy egyszerű webshop elkészítése is nagy terhet jelent.
Ezért nagyon sok kiváló hazai tervezőt nem ismerhetünk meg, ami nagy veszteség, mert hiszünk abban, hogy a tömegcikkekkel ellentétben sokan igénylik a tehetséges alkotók által tervezett és kivitelezett termékek jelenlétét otthonaikban.
Bízunk abban, hogy a FeMini Box révén egyre többen felfigyelnek majd a hazai alkotókra, hiszen óriási értéket képviselnek!

Amennyiben magatokra ismertek s szeretnétek jelentkezni, hogy termékeitek bekerüljenek a dobozba, az alábbi módon tudtok:
Forrás: FeMini Box Facebook oldal

Egy biztos: én alig várom, hogy kiderüljön, mikortól s hogyan lesz elérhető ez a kis meglepi box. Szeretem a meglepetéseket s itthon még viszonylag kevés ilyen szolgáltató van jelen a piacon :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése