Mommy Mia box

10:30-tól legyen mindenki résen, hiszen újra rendelhetővé válik a kedvenc baba-mama meglepi boxom, a Mommy Mia box.

Kicsit bővebben a Mommy Miáról. Hazánkban egyedülálló kezdeményezésről beszélhetünk két fáradhatatlan anyukának köszönhetően. A meglepi box negyedévente jelenik meg, s általában 6 termék található benne: 3 a mamának, 3 a babának. (Én személy szerint jobban szoktam a babás dolgoknak örülni, hiszen mióta Beni megvan, eléggé körülötte forog minden).
Forrás: saját
Ha jól számolok nekem ez lesz az ötödik boxom s talán csak 1 olyan volt, ami annyira nem nyerte el a tetszésem, méghozzá a tavaly augusztusi, ami nekem a legelső volt. De nem adtam fel, megrendeltem a következőt is, hiszen lássuk be minél szélesebb tömeghez jutnak el, annál biztosabb, hogy lesz olyan, akinek nem tetszenek a meglepik.

Forrás: saját
Pár morzsát már elejtettek a lányok, hogy mik is lesznek a nyári kiadásban:
  • 2, azaz KETTŐ designer termék + további 3 teljes kiszerelésű termék + 1 utazó méret + 4 termékminta (köztük egy kis kóstoló) + 1 frissítő lapul majd a mostani szeretetcsomagban ♥ 
  • Plusz 10-50%-os (!!!) kedvezmények várnak Rád!
  • És néhány DIY ötlettel is készülünk a forró nyári nappalokra/éjszakákra ;-)
  • Aktuális kulcsszavaink: ölelnivaló puhaság, trendi és praktikus kiegészítő, finom illatok, pikáns ízvilág, hasznos és kényeztető kozmetikumok, nyári olvasnivaló, plusz a már említett frissítő.
Tervezett szállítás jövő hét kedd-szerda, így nekem a nyári kiadás biztosan nem lesz meglepi, hiszen jövő héten nyaraluuuuunk :) (jó csak pár nap, de az első ilyen Benivel, szóval izgi lesz).

Forrás: saját
De amint kézhez kaptuk, biztosan lesz majd bontogatós poszt is. Én szerencsére ezeket a napokat mostmár nem izgatottan a gép előtt töltöm, izgulva, hogy Beni vajon alszik e, sikerül e majd megrendelni, hiszen tavaly év végén előfizettem rá, így egész évben hátradőlve várom a meglepiket.

Idén újdonsággal is jelentkeztek a lányok, a tavaszi boxban azok az anyukák, akik előfizettek vagy akiknek az volt az ötödik dobozuk kaptak egy VIM kártyát (Very Important Mom). Nekik külön meglepi is volt a dobozban, illetve létrehoztak számunkra egy titkos csoportot Facebookon, ahol ez a cuki kis mamaközösség jobban megismerheti egymást.
Forrás: saját

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése