Bababarátok

Bár elsőre mindenkinek elég extrovertált személyiségnek tűnök, néha azért tudok nagyon - talán már túlságosan is - introvertált lenni. Azt hiszem nem én leszek az az anyuka, aki a játszótéren ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkozna, a többi anyukával pletykál, inkább játszom majd a gyerekemmel :)

Ez a helyzet a havi rendszeres védőnő látogatással is, bár tény és való, hogy ott már sikerült pár anyukával összehaverkodni. Ami miatt ennek kifejezetten örülök, hogy Beni így tud a nagyobbaktól új dolgokat eltanulni. Most, hogy már a mászás profin megy neki s gyakorlatilag mindenhol feláll -ahol nem kellene ott is- 24 órás felügyeletet igényel, el ne essen, be ne üsse a fejét stb. Viszont a legutóbbi tanácsadáson elleste az egyik kislánytól, hogyan kell szépen leereszkedni, nem pedig egyből hátraesni s azóta csodásan közlekedik, bár még így is sok figyelmet igényel, s bár már nem esik annyit mint mondjuk két hete, de annál nagyobbakat tud.

Nagy mázlim van, hogy több ismerősömnek is mostanában született gyereke, kb fél évvel fiatalabbak mint Beni, hiszen így könnyebb összejárni s velük kibeszélni a "babadolgokat". S később Beninek is klassz lesz, hogy vannak vele egyidős kis barátai már ovi előtt. Főleg mivel imádja a gyerekeket. Hogyha játszótéren vagyunk gyakorlatilag elvan azzal, hogy nézi, ahogy a többi gyerek játszik s sikongat nekik nagyokat :)

Azt gondolom, nem csak anyukának van szüksége tartós barátságokra, hanem a porontynak is, ami akár már kisbaba korban is kialakítható.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése